K. B. Z. | Nőtt a húsvéti sonkák kínálata a kiskereskedelemben, a növekmény nagyobb részét pedig nem a gyorspácolt, hanem a hosszú ideig tartó, hagyományos érlelésű termékek adják. Korábban a Pápai Hús Kft. közölte, hogy ezek a sonkák nem drágábbak, mint tavaly, mert még a sertésárak újbóli elszállása előtt készültek.
Ezt erősítette meg a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke is, aki szerint az élő sertés felvásárlási ára akkor kezdett robbanásszerűen emelkedni, amikor ezek a hagyományos eljárással készülő sonkák már értek. A sertés az árrobbanás kezdete óta már 30 százalékkal drágult, ezt azonban a fogyasztók nem húsvétkor, illetve nem a sonkáknál és a húskészítményeknél tapasztalják meg. Ahogyan a legutóbbi sertéspiaci árrobbanáskor – amit főként az afrikai sertéspestis miatt megugró kínai kereslet generált –, most is először a friss húsoknál lesz tapasztalható a fogyasztói árak emelkedése.
A jelek szerint a hosszú érlelésű sonkáknál még fennálló árelőnyt a kiskereskedők továbbították a fogyasztóknak. A Pápai Hús Kft. egyik – három-négy hét pácolással és hat-hét hetes érleléssel készülő – termékénél a diszkontláncokban gyűjtött, a múlt heti fogyasztói árakat rögzítő adatok szerint vagy stagnált, vagy csökkent a fogyasztói ár: a Lidlnél például a tavalyi 2449–2790 forint közötti kilónkénti ár 2289–2499 forintra csökkent, a Pennynél a 2020-as 2490 forintról 200 forinttal csökkent idén, míg az Aldinál megjelent egy alacsonyabb – vélhetően akciós – ár is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.