Magyar gazdaság

Kiderült, hányan mentesülhetnek az szja-fizetés alól

A legtöbben a családi kedvezménynek köszönhetően mentesülnek az adófizetés alól.

Nagyjából 240 ezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól. Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában

– közölte Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.

A legtöbben a családi kedvezménynek köszönhetően mentesülnek az adófizetés alól. 2019-ben több mint 115 ezren nemcsak szja-t, hanem járulékot se fizettek, ezek a szülők majdnem a teljes bruttó keresetüket készhez kapták

– tette hozzá.

Akinek az adóból kedvezmény jár, mindenképp érdemes megnéznie, hogy az adóhivatal által kiajánlott bevallási tervezete tartalmazza-e azt – mondta az államtitkár.

Fotó: Shutterstock

A családi kedvezményt például 2020 májusában csak közel 700 ezer szülő vette igénybe, vagyis több százezren lehetnek azok, akik tavaly elmulasztottak nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezmény igénybevételéről – hangsúlyozta Tállai András. Az érintetteknek még van idejük:

május 20-ig kiegészíthetik bevallásukat, az adóhivatal pedig 30 napon belül ki is utalja a jogosan visszaigényelt összegét.

Tállai András kitért a kormány családtámogató politikájára is, amelyet még a koronavírus-válság sem tudott felülírni. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban is több, a családokat segítő, a világjárvány káros hatását mérséklő szabályt vezettek be.

Így például a négygyermekes anyák adómentessége 2020-ban debütált, azzal évente több mint húszmilliárd forintot hagy az állam mintegy 45 ezer nagycsaládos anyánál, akik a szabály révén életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól

– mondta az államtitkár.

Felidézte, hogy 2020. július elsejétől tovább bővült a családi kedvezmény-rendszer, ugyanis azóta a társadalombiztosítási járulék teljes összegéből le lehet vonni a családi kedvezményt. Ezáltal másfél százalékponttal nőtt a szülőknél hagyható összeg, több tízezer alacsonyabb keresetű szülő viheti haza a teljes munkabérét adómentesen – magyarázta Tállai András.

Az államtitkár kiemelte a kormány legújabb adócsökkentő intézkedését is, amely a 25 év alattiak adómentességét biztosítja. A 2022. január 1-jén hatályba lépő szabály 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál – jegyezte meg az államtitkár.

Tállai András szja
Kapcsolódó cikkek