BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dubajban nyomoz a német adócsalók után a berlini kormány

A Olaf Scholz vásárolt egy CD-lemezt, amely állítólag hosszasan sorolja a német állampolgárok Dubajban parkolt vagyonát. Nem ő az első berlini pénzügyminiszter, aki névtelen informátorok segítségét vette igénybe, hogy lecsapjon a német adókerülőkre.

A berlini pénzügyminisztérium közölte: a CD-n lévő információkat eljuttatták a német regionális hatóságoknak, amelyek azokat megvizsgálva hamarosan eljárást indíthatnak az adócsalással gyanúsított állampolgárokkal szemben.

Minden eszközt felhasználunk, hogy leleplezzük azokat, akik megszegik az adótörvényeinket

- idézte az AP hírügynökség Scholzot, aki hozzátéve, hogy Dubajban mostanáig rejtőzködhettek az adókerülők.

Fotó: EyePress News / AFP

A hírek szerint a berlini pénzügyminisztérium még januárban kezdett tárgyalni a névtelen informátorral az adatok megvásárlásáról, amely bár már februárban a pénzügyminisztérium birtokába került, de a megszerzéséről csak most adtak hírt.

Korábban Scholz egyik párttársa, Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminiszter is hasonló módszerrel tett szert egy jelentős adatbázisra arról, hogy mekkora vagyonokat próbálnak elrejteni a német adóhatóság elől az ország állampolgárai Svájcban. A bankárországban a hír nagy felzúdulást keltett, főleg azután, hogy a német hatóságok eljárásokat indítottak az így leleplezett adókerülőkkel szemben. Akkor sokan azzal próbálták elkerülni a tetemes büntetéseket, hogy feljelentették magukat az adóhatóságnál, mielőtt az lecsapott volna rájuk.

https://www.vg.hu/penzugy/offshore-botrany-meg-fogja-lepni-hanyfele-modon-mosakodnak-468160/

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.