Magyar gazdaság

Hatszázmilliárd forintot nyert a jó oltási számokkal a magyar gazdaság

A jelentős mértékű átoltottság elérésével legalább hatszázmilliárd forintot nyert a magyar gazdaság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kalkulációja szerint, aki a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta, hogy Magyarország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került.

Parragh László a lap szerdai számában kifejtette:

a válság, becslések szerint, naponta 15 milliárd forintjába került az országnak. Mivel a rendkívül sikeres oltási programnak köszönhetően nagyjából 45-60 nappal hamarabb lehetett feloldani a korlátozásokat, mint több versenytárs országban, ez azt jelenti, hogy megspóroltuk a bruttó hazai termék mintegy 1-1,5 százalékát.

Ez az összeg körülbelül annyi, mint amennyit a családok a jövő év elején visszakaphatnak – jegyzi meg a lap, amely felidézi a miniszterelnök bejelentését, miszerint ha az idei átlépi az 5,5 százalékot, akkor 2022-ben az állam visszafizeti a családoknak a 2021-es év teljes szja-befizetését. Ez fejenként maximum 800 ezer forintot jelenthet, vagyis egy olyan családban, ahol két szülő neveli egy vagy több gyermekét, 1,6 millió forinttal is gazdagodhat az adott háztartás.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

Az MKIK elnöke óriási jelentőségűnek nevezte, hogy az ország az oltási program sikerével gazdaságilag is lépéselőnybe került. Szerinte ez azt jelenti, hogy

valamennyi iparág sokkal gyorsabban talpra tud állni, a cégek döntő része hamarabb kilábal a nehéz helyzetből, nyereséget tud termelni.

Parragh László felhívta a figyelmet, hogy más uniós országok is kezdenek nyitni, tehát a verseny ismét elkezdődik. Azonban a korlátozások feloldását szinte csak Magyarországon támasztja alá a beadott védőoltások aránya, tehát ahol úgy nyitnak, hogy nem kellő mértékű a lakosság átoltottsága, ott könnyen megeshet, hogy hamar újra el kell rendelni a korlátozásokat – vélekedett.

A kamara vezetője megjegyezte: láthatólag már nem okozott fennakadást az sem, hogy teltházas mérkőzésekkel zajlanak Budapesten a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzései, ugyanakkor a rendezvények pénzt pumpáltak a kiszáradt turizmusba.

Parragh László úgy értékelte, hogy sikerült a kormány vállalása, miszerint annyi munkahely létrehozását segíti elő, amennyit a járvány tönkretett. Sőt,

bizonyos szektorokban ismét munkaerőhiány tapasztalható – emelte ki, hozzátéve: ha helyreáll a gazdaság, akkor várhatóan ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembesülni, mint 2019-ben.

Nem lesz kellő számú munkaerő, vagy egy részük képzettsége nem lesz megfelelő. Ezért a felsőoktatásban továbbra is a reáltárgyak irányába kell terelni a folyamatokat, és javítani kell a hatékonyságot, a termelékenységet a gazdaságban – mondta.

MKIK nyitás átoltottság gazdasági újraindítás Parragh László
Kapcsolódó cikkek