Háromhavonta dönthet a kamatok emeléséről a jegybank
Háromhavonta dönthet a kamatok emeléséről a jegybank
– mondta Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának tagja a Bloomberg hírügynökségnek.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke már május közepén beszélt az alapkamat emeléséről, de akkor még nem lehetett tudni, hogy kamatemelési ciklusról van-e szó. Matolcsy György jegybankelnök a Világgazdaság konferenciáján árulta el, hogy kamatemelési ciklusra kell felkészülni.
Ha túl lassan emeljük a kamatokat, komoly piaci következményekre számíthatunk, de ha túl gyorsan, akkor a még törékeny gazdasági növekedést veszélyeztethetjük, kényes egyensúlyra kell rátalálnunk
– húzta alá Pleschinger Gyula. Az MNB háromhavonta jelenteti meg frissített makro- és inflációs pályáját az Inflációs jelentéssel együtt, a legközelebbit június 22-én, kedden teszi közzé, amikor dönt a kamatfeltételekről is.

A döntéshozók ismét az alapkamatra figyelhetnek, amelyet legutóbb tíz éve emelt az MNB – mutatott rá a monetáris tanács tagja. Van elemző, aki azt sem zárja ki, hogy egy év alatt akár egy százalékkal is megemelheti az alapkamatot a jegybank, mások ugyanakkor az év végéig mindössze harminc bázispontos szigorítást várnak.
Matolcsy: kezdődhet a kamatemelési ciklus
Jövőre a GDP-arányos államháztartási hiányt a három százalék körüli szintre kell levinni – jelezte Matolcsy György jegybankelnök.
A Világgazdaság elemzői konszenzusa a múlt héten 4,2 százalékos éves fogyasztói árindexet jelzett 2021-re, számottevően magasabbat az MNB 2–4 százalékos célsávjánál.
A forint euróhoz viszonyított árfolyama a hír után csaknem fél százalékot esett.
A Bloomberg azt is idézte Plescginger Gyulától, hogy az MNB visszavonhatja egyhetes betéti eszközét, a Portfolio.hu-nak nyilatkozva azonban a bankár elmondta, hogy ez félreértés volt.


