Megérte élőzni a Kieselbach Galériának
J. J. | A tavaszi értékesítéses tárlat után aukcióval jelentkezett a Kieselbach Galéria és Aukciósház. A karantént követően most volt először élő rendezvényük, amelyet online is közvetítettek, és a szokásosnál több telefonos licitálási lehetőséget biztosítottak. Az eseményen szigorú beléptetési rend szerint, védettségi igazolvány felmutatásával, csak előzetesen regisztrált érdeklődők vehettek részt. A szokásosnál több tétel maradt vissza, de születtek kiemelkedő árak is.
Tihanyi Lajos fauve irányzathoz tartozó, gyönyörű citromos csendélete, az aukció egyik kiemelkedő darabja 150 millió forintért (plusz jutalék) kelt el. A Magyar Vadak és a Nyolcak több nemzetközi múzeumot megjárt vándortárlatain is kiállított festmény kvalitása a legnagyobb francia kortársak, Matisse és Derain műveivel egyenrangú. Ferenczy Károly nagybányai Kereszthegyet ábrázoló tájképét 80 millió forinton ütötték le. Ferenczyről Réti István, a nagybányai művésztelep krónikása már 1909-ben megállapította, hogy ő az, aki a leginkább magyarra tudta fordítani az impresszionista-posztimpresszionista festészet eredményeit. Egy másik nagy értékű, ugyancsak nagybányai festmény Boromisza Tibor Tavaszi virágzás című képe, amely 28 millió forintért talált gazdára. Természetesen mindegyik leütési árhoz hozzáadódik a jutalék, amely alapesetben 23 százalék, így áll össze a vételár.
Mednyánszky László komor hangulatú, de nagy erejű festménye, az 1915-ös Hadifoglyok karácsonya 85 millió forintos leütési árat ért el. Vaszary János virágcsendéletéért 60 millió forintot adtak, ez nem meglepetés, a Barcsay Jenő almás csendéletéért kifizetett 42 millió forint viszont már némiképp váratlannak mondható. Mondok Mária Czóbel felesége volt, karrierjét alárendelte férje festészetének. Csak a legutóbbi években kezdték el felfedezni önálló alkotóként, elismerve, hogy figyelemre méltó életművet hagyott maga után ő is. Hatmillió forintért kelt el egy szentendrei háztetős képe a harmincas évekből, ez új szerzői rekord, amely igencsak nagyot ugrott, hiszen a korábbi 1,4 millió forint volt.
Kalapács alá került egy Aba-Novák-festmény is, a Szolnoki lacikonyha 1934-ből, amelyet 1942-ben, a velencei biennálén is kiállítottak. Most 40 millió forintnál állt meg a licit. Bernáth Aurél Walchensee 1927 című, sokat idézett, sokszor reprodukált, sejtelmes tóparti képét 28, Egry József 1938-as Szivárvány a Balaton felett című alkotását pedig 40 millió forinton ütötték le. A József Attila-verset ihlető kis Balázs ágya, amit Sztelek Dénes faragott, 1,3 millió forintot ért.
Tihanyi Lajos gyönyörű
citromos csendélete
150
millió forintért kelt el


