Újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz Magyarország – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), miután eldőlt, hogy  2022 márciusában hazánk ad otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének.  A zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat a séfeket, akik csapatukkal részt vehetnek a 2023-as lyoni világdöntőn.

Fotó: Alex Martin / MTI / EPA


Európa legkiválóbb séfjei 2016 után ismét Magyarországon találkoznak, az eseményen 20 ország képviselője versenyez majd egymással, hogy kvalifikálják magukat a világdöntőbe. 

A budapesti európai döntő során ismét megismerhet hazai alapanyagokat a nagyközönség, ami páratlan lehetőség arra, hogy megerősítsük pozíciónkat a világ kulináris térképén

– hangsúlyozták a szervezők.
A Bocuse d’Or, Európa legrangosabb főzőversenyeként óriási turisztikai reklámot is jelent Magyarország számára, olyan élményekkel gazdagítja az ide látogatókat, amelyekért a jövőben is remélhetően visszatérnek majd. A rendezvény lényegében újabb segítség a bajba került budapesti turizmus újraindításában.
Az elmúlt évtizedben a magyar gasztronómiai élet jelentős fejlődésen ment keresztül, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket hozott. Minden esély megvan rá, hogy Széll Tamás győzelme után a hazai versenyen újabb magyar mutatkozzon be az európai mezőnyben – olvasható a hivatalos közleményben.