Magyar gazdaság

Együttműködik az e-mobilitás területén az ALTEO és az AutoWallis

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az ALTEO és az AutoWallis azzal a céllal, hogy a jövőben összehangolják az e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásaikat. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalatok megállapodásának alapja, hogy mindketten elkötelezettek a fenntartható és a transzparens működés, továbbá a zöld gazdaságra való átállás mellett.

A hazai elektromos autóhasználat, így összességében a zöld mobilitási szolgáltatások magyarországi terjedését erősíti majd tovább a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett két vállalat együttműködési megállapodása. Az ALTEO és az AutoWallis a töltési infrastruktúra fejlesztésével, valamint az e-autók forgalmazásának további erősítésével is segíti majd a piac fejlődését.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Miközben az előző év azonos időszakához képest az idei év első felében közel 50 százalékkal több elektromos gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, a szakemberek szerint ezt a bővülést a töltési infrastruktúrának is követnie kell.

Az e-mobilitás a mindennapi életünk részéve válik, és a gépjárművek töltése egyre több szálon kötődik a fenntarthatósági és energiahatékonysági beruházásokhoz

– mondta el Novotny Dénes, az ALTEO e-mobilitási üzletágának vezetője.

A szakember szerint otthon és a munkahelyen lehet legkényelmesebben tölteni a járműveket, azonban ez akkor tud igazán költséghatékonyan megvalósulni, ha a töltőberendezések kiépítése fenntartható megoldás keretében valósul meg. Az ALTEO önálló, a töltőberendezések üzemeltetésével és e-mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága, az ALTE-GO fenntartható megoldásokat kínál az elektromos töltőberendezések kivitelezésében, üzemeltetésében, lefedve az e-mobilitáshoz szükséges szolgáltatások teljes palettáját.

A töltési infrastruktúra mellett az e-mobilitás megkerülhetetlen pillére az elektromos gépjárművek forgalmazása. A kategória felfutását jól mutatja, hogy tavaly 43 százalékkal több ilyen autót értékesítettek világszerte, az öreg kontinensen pedig 137 százalékkal több e-autó talált gazdára az egy évvel korábbihoz képest.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2020-ban közel 1000 darab elektromos, illetve hibrid gépjárművet adott el a Csoport által lefedett 14 országban, mely azt mutatja, hogy a vásárlók egyre nyitottabbak a zöld technológiákra. Ehhez azonban megfelelő töltőhálózat kell Magyarország úthálózatain és az otthonokban egyaránt, melyhez az AutoWallis Csoport tagjai eddig is élenjáró megoldásokat ajánlottak az ügyfeleknek. Az ALTE-GO-val kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a két társaság olyan szolgáltatásokat nyújtson, melyek nemcsak a vásárlók számára előnyösek, hanem a vállalatok részvényesi értékét is növelik. Ormosy Gábor hozzátette, hogy

a Csoport teljes szervizhálózata felkészült elektromos autók javítására, ellátására, a szalonokban pedig kivétel nélkül rendelkezésre állnak elektromos töltők.

A fenntarthatóság és a zöld gazdaságra való átállás iránti elkötelezettség, valamint a két cég e-mobilitási tevékenységében kézenfekvően adódó szinergiák meghatározó és közös mozgatórugói az ALTEO és az AutoWallis átfogó stratégiai együttműködésének. Bár a hangsúly az e-mobilitáson van, a megállapodás kiterjed arra is, hogy az AutoWallis Csoport gépjárműkereskedéseinek és szervizeinek az ALTEO saját, többségében megújuló alapú energiatermeléséből származó villamos energiát biztosít. Szintén része a stratégiai partnerségnek a töltéshez kapcsolódó innovatív energetikai megoldások értékesítése, mint például a dinamikus energiamenedzsment, a későbbiekben pedig az energiatárolás.

közlekedés Auto Wallis Alteo elektromos autó e-mobilitás
Kapcsolódó cikkek