Idén július 22-ére esik a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárainak kihirdetése, a Felvi.hu adatai alapján kiderült, hogy nagy számban jelentkeztek a továbbtanulni vágyók az ország felsőoktatási intézményeibe. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint 

a hagyományos nyári szezonális lassulás után indul meg a roham a legjobb bérleti lehetőségekért. 

A főváros VIII., IX. és XI. kerületei – az ELTE, BME, Semmelweis Egyetem, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem campusainak környéke – a legnépszerűbbek az egyetemisták körében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – még nem teljes körű – tavalyi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképben közzétett számok alapján, a korábbi évekhez képest jóval mérsékeltebb, de egyértelmű, 2-8 százalék közötti volt az ingatlanár emelkedés ezekben a kerületekben. Tavaly a VIII. kerületben 626 ezer, a IX. kerületben 694 ezer, a XI. kerületben pedig 773 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, fontos azonban megemlíteni, hogy a VIII. kerület frekventáltabb részein, mint például a Palotanegyedben, vagy a Corvin negyed közelében az átlagnál jóval magasabb árakra bukkanhattak az érdeklődők. 

Fotó: Shutterstock

Az ingatlan.com elemzése szerint 

a keresettel rendelkező bérlők egy része a nagyvárosokból a nyaralóövezetekbe költözött. Emiatt a diákoknak nem kell a következő hetekben olyan éles konkurenciaharcra számítani az egyetemvárosok albérletpiacain. 

A Balaton északi partján lévő kiadó ingatlanok havi átlagos bérleti díja a kínálati piacon 280 ezer forint volt július elején. Balatonfüreden például 295 ezer forintot tett ki. A déli oldalt 250 ezer forintos bérleti díj jellemezte, ezen belül a siófoki bérelhető ingatlanokat havi 225 ezer forintért kínálták. A Velencei-tó melletti térségben 190 ezer forintot tett ki a bérleti díj július elején. Miközben Budapesten az átlagos havi bérleti díj 140 ezer forintnál tartott ekkor. Igaz, a legjelentősebb kínálatot felvonultató XI. és a XIII. kerületben az átlagos bérleti díj magasabb volt az átlagnál, mindkét városrészben 150 ezer forintot tett ki. A nagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben 110 ezer, Szegeden több mint 102 ezer, Miskolcon 85 ezer, Pécsen pedig 95 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. 

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleménye szerint 

az elmúlt években – a pandémia hatására is – egyre több lakásbérleti ügyben fordulnak közjegyzőhöz a bérbeadók, hogy biztosítsák magukat a problémás bérlővel szemben. 

Tízből kilenc közjegyző előtti lakásbérleti ügyben a bérbeadó a beköltözés féltételéül szabja, hogy a bérlő közjegyző előtt tett nyilatkozatban, végrehajtás terhe mellett vállalja, amennyiben a szerződés megszűnik, a lakást személyes ingóságaitól kiüríti és azt elhagyja. A közjegyzők tapasztalata szerint a legbiztonságosabb megoldás a bérbeadó és a bérlő szempontjából az, ha a teljes bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglalják.