Az MNB az MFO termékek közötti választás megkönnyítése érdekében 2021. márciusában elindította a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokat az ügyfelek egyéni igényei alapján összehasonlító oldalt, amelyet indulása óta több mint tízezer alkalommal látogattak meg az MFO iránt érdeklődők.

Fotó: Shutterstock

Az oldal új, kényelmi funkcióval bővült, már több MFO termék esetében is lehetőség van arra, hogy az ügyfelek a kiválasztott termék megkötését a biztosító online felületére átnavigálva a már megadott adatok ismételt rögzítése nélkül kezdeményezhessék.  Az összehasonlító oldalon az online kötés funkció bővítése folyamatos, így a közeljövőben még több MFO termék esetében lesz elérhető.

Az ügyfeleknek a meglévő lakásbiztosítási terméküket érdemes az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteniük, valamint friss kalkulációt végezni az egyéni igényeik alapján. Az ügyfelek a meglévő termékeiket – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz hasonlóan – 30 nappal az évforduló előtt tudják felmondani, illetve az adott biztosítón belül évfordulótól függetlenül tudnak MFO termékre váltani.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások kedvező díjért az eddiginél magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek,

fölösleges többletszolgáltatások- és kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak.

Az MFO alapcsomagja elemi károkra, illetve egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatok (pl. betörés, csőtörés) ellen nyújt fedezetet.

Az alapcsomag tartalmát az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve.

Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését szintén a jegybank határozta meg a könnyebb összevethetőség érdekében. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, ezer fölött 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 4. negyedévtől) 30 napos felmondási határidővel, naptári negyedév végére felmondható.

A termékről további részletes információ a jegybank honlapjának MFO aloldalán érhető el.