A múlt hét végén az országon végigsöprő vihar kapcsán már mintegy 1200 kárbejelentés érkezett a Generali biztosítóhoz. Az esetek csaknem háromnegyedében vihar és villámcsapás okozott károkat, jégverés és eső ezúttal kevéssé volt jellemző. A legtöbb bejelentést Borsod, Pest és Zala megyéből kapta a társaság, a települések között pedig Zalaegerszeg, Ózd, Dunakeszi és Miskolc szenvedte meg leginkább a viharokat. A károk értéke meghaladja a 157 millió forintot.

Az Union biztosítóhoz a hétvégi viharokkal összefüggésben ez idáig 150 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a bejelentések folyamatosak – közölte a társaság.

Az Aegon közleménye szerint a hétvégi viharok miatt már több mint 1100 kárbejelentést regisztráltak, az összes kárérték meghaladja a 160 millió forintot. A biztosító nem tartja kizártnak, hogy a hétvégi és hét eleji időjárás összességében 200 millió forintnál is nagyobb kárt okozott ügyfeleiknek. Hozzájuk a legtöbb bejelentés Zala megyéből, valamint az ország északi részéről, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, illetve Pest megyéből, valamint a fővárosból érkezett.

Fotó: Balázs Attila / MTI

Július eleje óta csak az Aegon 21 ezer károsult ügyfelének mintegy 3 milliárd forintnyi károkat okozhattak a viharok. Az országos mérleg ennél jóval magasabb, hiszen a Mabisz becslése szerint már július végén megközelíthette a viharszámla a tízmilliárd forintot. A múlt hónap végéig csaknem ötvenezer kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz.