A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után – derült ki a K&H bizalmi index második negyedéves felméréséből. A kkv-k majdnem harmada számít javulásra ebben a tekintetben, a fővárosiak és a középvállalkozások a legoptimistábbak.

Fotó: Kallus György/VG

A vállalatok jó részének okozott gondot a vírus, a kis- és középvállalkozások várakozásait rendszeresen mérő K&H bizalmi index első negyedéves felmérése szerint 32 százalékuk szenvedett súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket. Mostanra viszont már látszik a fény az alagút végén: a cégek ismét javulást várnak versenyhelyzetüket tekintve, nem is akármilyen mértékben. 

A kutatás legutóbbi eredményei szerint ugyanis, amíg az előző negyedévben a cégek 28 százaléka várta a következő egy évre vonatkozó helyzetének javulását versenytársaihoz képest, most már 31 százalékuk számít erre.  Sőt, a pozitív változást váró cégeken belül 6 százalék pozíciójának lényeges javulásával számol. 

A 31 százalékos érték az index 17 éves történetének második legkiemelkedőbb értéke, ennél magasabban csak a 2008-as gazdasági világválság után, 2010 második negyedévében állt a mutató. Ekkor a kkv-k 34 százaléka várta, hogy versenyhelyzete kedvezően fog alakulni.

A rekordot közelítő eredmény mögött feltehetően az áll, hogy azon cégek, akik átvészelték a járvánnyal együtt járó gazdasági nehézségeket, megerősödve jöttek ki belőle

– értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Ezek a vállalkozások gyorsan tudtak reagálni a folyamatosan változó körülményekre, felismerték az így megváltozott ügyféligényeket, és ezzel összhangban még inkább nyitottak a digitális megoldások irányába. Sok esetben olyan nehéz döntéseket is hoztak, mint például a munkaidő csökkentése, a költségek minimalizálása vagy akár üzletek bezárása. Most viszont láthatóan meglett a gyümölcse a gyors alkalmazkodásnak és az olykor nehéz döntéseknek” – fejtette ki a szakértő. Emellett a közterhek változását pozitívnak ítélik meg és a kormány gazdaságpolitikáját is többnyire vállalkozásbarátnak látják a cégek, ami hozzájárulhat, hogy a várakozások a járványhelyzet mérséklődésével egyre derűlátóbbak. 

Pénzügyi lehetőségeiket tekintve a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű középvállalkozások a legoptimistábbak: 45 százalékuk számol a versenyhelyzete javulásával. 

A régiókat tekintve Budapest a legbizakodóbb, itt a kkv-k 35 százaléka számít javulásra, míg a Nyugat-Dunántúlon mindössze az ötödük (21 százalék).

A K&H 2004 óta vizsgálja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történt.