Magyar gazdaság

Felpöröghetnek a kkv-k beruházásai

A járvány előtt volt utoljára ilyen magas a beruházási kedv, a legtöbben az IT terén fejlesztenének, pedig az építőipar az a szektor, ahol a leginkább csúcson van a beruházási kedv.

Jelentős mértékben, 8 százalékkal nőtt a beruházást tervező kis- és középvállalkozások aránya 2021 második negyedévében, így már ezen cégek 76 százaléka tervez beruházni a K&H bizalmi indexéhez kapcsolódó kutatás eredményei szerint.

Fotó: Shutterstock

Utoljára a beruházási kedv 2019 harmadik negyedévében volt ilyen magas – mutatott rá Rammacher Zoltán, a K&H kkv-marketing és értékesítéstámogatás vezetője. A vállalkozások tehát, úgy tűnik, enyhébb következő hullámra számítanak a járvány során, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második negyedévet érintő beruházási adataival is összhangban van, melyek 10,8 százalékos bővülést jeleztek a beruházások terén, amit csak részben magyaráz az előző évi alacsony bázis. A beruházások volumene a vállalatok körében az előző negyedév adataihoz képest is 3,6 százalékkal erősödött.

A tervezett fejlesztések legnagyobb része az IT területét célozza, a cégek 38 százaléka tervez ezen a téren befektetést, amit a gépek követnek 30, majd a gépjárművek 21 százalékkal. Ez utóbbi területen a bővülés mértéke különösen jelentős, hiszen az előző negyedévben még csak a cégek 21 százaléka számolt gépjárművásárlással.

A szektorok közül az építőipart jellemzi leginkább a beruházási kedv, a cégek 81 százaléka fejlesztene, 48 százalékuk gépeket venne. Ezt követi egy százalékkal elmaradva a szolgáltató szektor, ahol a vállalatok leginkább az informatika területén fejlesztenének, 42 százalékuk tervez ilyen típusú beruházást. A harmadik helyet a mezőgazdaság foglalja el, ahol 76 százalék tervez új fejlesztést, itt ismét a gépek vásárlása a legnépszerűbb beruházás, 60 százalék tervei közt szerepel gépek beszerzése. A kereskedelmi szektor azonban kevésbé lelkes az újabb beruházások ránt, itt csupán a cégek 68 százaléka tervez fejlesztést.

beruházások K&H kkv bizalmi index kis és középvállalatok
Kapcsolódó cikkek