A külügyminiszter tájékoztatása alapján az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A miniszter szerint az ezt a forrást csak 4 esztendőn keresztül elhúzva, 2025-ig adná oda, ezért volt szükség a legújabb gazdásági döntésre.

Mi úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a Brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek

– jelentette be Szijjártó Péter.

Hozzátette, jövő héttől megnyílnak a pályázati lehetőségek, amivel még az idei év végéig 22 milliárd forintos keretösszegben támogatást nyerhetnek a Brexit miatt kihívások elé kerülő vállalatok beruházásai.