A precíziós mezőgazdasági technológia lehetővé teszi a piac által elvárt minőség és mennyiség előállítását és csökkenti a termelés kockázatait

– jelentette ki Nagy István agrárminiszter az RTK Korrekciós jel szolgáltatás elindításán, hétfőn Gödöllőn.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető kiemelte, a precíziós mezőgazdasági eszközök és módszerek alkalmazása azt jelenti, hogy az összes rendelkezésünkre álló információt, a hagyományos ökológiai tudást és az évszázados gazdálkodási hagyományokat is elemezni és kezelni tudjuk. A helyspecifikus mezőgazdasági műveléssel csökkenteni lehet a vetési átfedést, valamint mérsékelni lehet az üzemanyag, a műtrágya, a növényvédőszer, illetve a vetőmag mennyiségét is. Nagy István kitért arra is, hogy

nagy lehetőségek, komoly adatvagyon áll már most is a gazdálkodók rendelkezésére, amit hatékonyan kell kamatoztatni.

Kifejtette, a digitális mezőgazdaság infrastrukturális hátterének egyik alappillére az országosan elérhető, nagy pontosságú helymeghatározást biztosító, geodéziai célra alkalmas, valós idejű technológia az RTK módszer. A miniszter emlékeztetett, az idén augusztusban indult szolgáltatás mind a 

négy, Magyarország felett elérhető műholdas helymeghatározó rendszer jeleit továbbítva működik.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az innováció használata számos alkalmazási területen megkönnyíti az elvégzendő munkát. 

Különösen igaz ez a mezőgazdaság területén, ahol a centiméter pontos gépi navigáció a megművelni kívánt területen sok idő, energia, emberi erőforrás és költség megtakarítását teszi lehetővé – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta, nemzetünk jövője szempontjából rendkívül fontos a magyar vidék gazdaságának és erőforrásainak megőrzésén túl annak megújítása is. A célunk éppen ezért egy tudásalapú, innovációra építő, versenyképes és sikeres agrárium megteremtése. Ezt szolgálja a nyáron meghirdetett mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató felhívás is, melyre eddig csaknem 2300 darab kérelem érkezett, több mint 173 milliárd forint támogatási igénnyel. 

A pályázati lehetőség 2021. szeptember 20-ig még nyitva áll az érdeklődők részére

– hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője.