Mielőbb el kell rendelni a kötelező maszkviselést a zárt terekben, nem lesz elégséges csak a közösségi közlekedési eszközökre előírni 

jelezték a csütörtöki kormánydöntés bejelentése nyomán Kiss Ambrus és Tüttő főpolgármester-helyettesek rendkívüli sajtótájékoztatójukon. Bejelentették, hogy a kötelező oltás kérdéséről egyeztetést kezdeményeznek az önkormányzati szövetségekkel és a budapesti dolgozók szakszervezeteivel.

Fotó: Shutterstock

Kapkodásnak minősítette a két budapesti főpolgármester-helyettes a csütörtökön bejelentett döntést, miszerint a kormány csak a tömegközlekedésben részt vevők számára teszi kötelezővé újra a maszkviselést, a zárt terekben nem, miközben – állításuk szerint – áthárítja a felelősséget az önkormányzatokra és a munkaadókra a dolgozóik oltásra kötelezéséről. 

Itthon is kötelezővé tehetik az oltást a munkáltatók

November 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön.

A főpolgármester-helyettesek szerint a fő kérdés ma a járvány terjedésének megfékezése, ehhez a leggyorsabb eszköznek a kötelező maszkviselés általánossá tételét tartják. A főváros már szeptember közepén előírta a főpolgármesteri hivatalban a dolgozók és a külső vendégek számára a maszkviselést az értekezleteken. 

A főváros a saját fenntartású intézményeiben, így a színházakban, mozikban, múzeumokban mindenesetre bevezeti a kötelező maszkviselést akkor is, ha a kormány nem lép.

Nagyon várják a csütörtök éjjeli Magyar Közlönyt a városházán is, mert a részletszabályokat szeretnék megismerni az érintettek, a kötelező oltás kérdése ugyanis sem az önkormányzatokkal, sem a szakszervezetekkel nem volt egyeztetve jelezték a főpolgármester-helyettesek. 

Bíznak benne, hogy a kormány az önkormányzati szövetségekkel tárgyalóasztalhoz ül, és egyeztetik a járványügyi részletszabályokat, a jogszabály velük és a szakszervezetekkel egyeztetve  születik meg hangzott el.