A kormány kész kompenzálni a vállalkozásokat, így a szociális hozzájárulási adó mértékét 4 százalékkal csökkenti 2022. január elsejétől 

– jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának újabb fordulóját követően. Az eseményen jelen volt a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselője is, jelezve, hogy közel állnak a felek a megállapodáshoz.

Fotó: Máthé Zoltán

Jelentős mértékben közeledtek a munkaadók és munkavállalók álláspontjai 

– közölte Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Hozzátette, egyetértett a két oldal abban, hogy a minimálbér jövőre bruttó 200 ezer forintban legyen megállapítva. A szakszervezetek támogatják a munkaadókat, hogy a szocho 2022. január elsejétől tovább mérséklődjön. Mint elmondta, a munkáltatók 5 százalékos csökkentésre tettek javaslatot. Ezeket az értékeket a is lehet közelíteni – tette hozzá. Konkrét javaslatokat is megfogalmaztak, hogy minden gazdasági társaság a bérek emelésére fordítson. A garantált bérminimum esetében a minimálbérhez hasonló mértékű emelést irányzott elő a munkavállalói oldal, ez bruttó 260 ezer forintot jelent.

A felek továbbá rögzítik, hogy újabb több évre szóló megállapodás előkészítését kezdik meg. Erre novemberben sor kerülhet, a jövő évi megállapodás aláírásakor. Hangsúlyozta Mészáros Melinda, hogy a nettó bérpozíciónak is javulnia kell a következő években. A személyi jövedelemadó és a munkavállalói adóterhek csökkentésére vonatkozó javaslatot fogalmaztak meg. A feleknek hosszú távú gondolkodásra lesz szüksége. Már 2022-ben előre hozottan egy több évre szóló megállapodást szeretnének, amely hosszabb távon minden munkavállalónak a nettó bérpozícióját javítani tudja.

A munkáltatók álláspontja, hogy a minimálbér bruttó 200 ezer forintra emelkedhet, míg a garantált bérminimum 245 ezerre, amennyiben a kormány 5 százalékkal csökkenti a szociális hozzájárulási adót 

– mondta Perlusz László, a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Ugyanakkor jelezte, a HoReCa-szektort továbbra is támogatni kell. Egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentős problémák vannak a világgazdaságban, ezért körültekintően kell eljárni a legkisebb bérek esetében, különösen a bértorlódás veszélyeire mutatott rá.