Külföldi cégektől kicsalt 350 millió forint tisztára mosásában működött közre két férfi és egy nő, emiatt vádat emelt ellenük a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség – tájékoztatott a főügyészség helyettes szóvivője pénteken. 

Saághy Flóra közölte: 2018 januárja és júliusa között a két férfi érdekeltségébe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira ismeretlenek által megtévesztett külföldi cégek hét alkalommal utaltak nagyobb összegeket.

Fotó: Shutterstock

A vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a 10,5 millió és 154 millió forint közötti jóváírások bűncselekményekből származnak. Az összegek egy részét azonnal felvették, nagyobb részüket azonban a vádlottak lakossági és céges számlái között – valótlan adatokat feltüntetve – többször átutalták, majd a már legálisnak látszó készpénzt szerezték meg a bankból. 

A vádlottak így csaknem 200 millió forinthoz jutottak hozzá, a legutolsó, 154 milliós tétel felvételét is megrendelték, ám azt a pénzintézet – a csalás gyanújáról értesülve – visszautalta a küldő vállalkozásnak. 

Az egyik férfi a bűncselekményekből származó összegekből 5 millió forintot elutalt a felesége magánszámlájára, aki a pénzt részben felvette, részben pedig rövid időn belül bankkártyával elköltötte – ismertette az ügyész.