A világ adatai 2025-re a világ adatainak 175 zettabyte-ra emelkednek, amely BluRay lemezen tárolva 23-szor érne el a Holdig. Az adatok értéke és jelentősége pedig folyamatosan nőni fog a következő években, és ma már a technológiai lehetőség is megvan ahhoz, hogy strukturáltan, és logikusan lehessen tárolni, valamint elemezni az adatokat – mondta Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a Digital Future Index bemutatóján.

Először készült olyan komplex, már létező kutatások tényadatinak elemzésére épülő index, amely megmutatja, hol állnak a közép-kelet-európai régió országai a digitális transzformáció főbb folyamataiban. Az index szerint Magyarország két alapvető ereje a nagy és már jelenleg is a régiós átlagot meghaladóan versenyképes digitális szektorban és fejlett digitális infrastruktúrában keresendő. Ennek egyik fő példája, hogy a magyar ICT-szektor GDP-arányos hozzájárulása alapján valamivel több pontot kapott a Microsoft Digital Futures Indexben, mint a digitalizációban élenjáró Svédország. A digitális fejlettséget összességében leíró pontszáma alapján azonban Magyarország a régió átlagának szintjén áll.

Fotó: Shutterstock

Christopher Mattheisen elmondása szerint a Microsoft víziója, hogy Magyarország a világ egyik digitális központja legyen, és megvan az ehhez szükséges erős és versenyképes digitális gazdasága, valamint fejlett infrastruktúrája is. Meglátása szerint, ha kellő ütemben valósul meg Magyarország digitális átalakulása,

akkor 2025-re 9 millió euróval lehet magasabb az ország GDP-je.

A digitális világban az adatok különösen nagy értéket képviselnek, és ezek elemzése elengedhetetlen a fejlődéshez. Az index tanulsága szerint ma már az a kérdés, hogy milyen sebességben tud digitalizálódni az ország, a gyorsaság ugyanis komoly versenyképességi szemponttá vált.