Az idén októberben 302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, szeptemberhez képest, az kiigazított volumene 1 százalékkal nőtt, az importé 2,9 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán második becslését.

Fotó: Shutterstock

Októberben a kivitel volumene 10, a behozatalé 5,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A 2019. októberihez mérten a külkereskedelem volumene az exportban 6,1, az importban 5,0 százalékkal esett vissza.

2021. január-októberben a kivitel értéke 98,1 milliárd euró (35,0 ezer milliárd forint), a behozatalé 95,9 milliárd euró (34,2 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 9,1, a behozatalé 9,8 százalékkal emelkedett.

A termék-külkereskedelmi mérleg többlete 2,5 milliárd euróval csökkent, és 2,3 milliárd eurót tett ki.

A december 9-én kiadott első becslés szerint az idén októberben a termék-külkereskedelmi egyenleg 1,3 milliárd euróval romlott, az októberi hiány 335 millió euró volt.