335 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány októberben, ami arra vezethető vissza, hogy az mennyisége nem változott, az ugyanakor 1,9 százalékkal több lett szeptemberhez viszonyatva a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Az év tizedik hónapjában az export euróban számított értéke 0,9, az importé 14 százalékkal nagyobb volt 2020 azonos időszakával összevetve.

A termék-külkereskedelmi egyenleg emiatt 1,3 milliárd euróval romlott.

Fotó: AXEL HEIMKEN / AFP

Szeptemberhez viszonyítva a kivitel értéke nem változott, a behozatalé 1,9 százalékkal nőtt. Az export euróértéke 1,9, az importé 9,3 százalékkal volt magasabb, mint a járvány előtti évben, azaz 2019 októberében.

A kivitel értéke 10 milliárd 368 millió eurót (3725 milliárd forintot), a behozatalé 10 milliárd 703 millió eurót (3842 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi hiány 335 millió euró (118 milliárd forint) volt. A kivitel 75, a behozatal 71 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolítottuk le.

A beruházások és a fogyasztás élénkülésével a külkereskedelem többletének csökkenésére számítunk a következő hónapokban is, míg idén összességében 2 milliárd euróra mérséklődhet a tavalyi 5,62 milliárd euró után

A kivitel kilátásai továbbra is kedvezőek lennének, mivel a korlátozások feloldásával jelentősen élénkülnek külpiacaink, nyár elején az euró-övezeti és német konjunktúramutatók egy része történelmi, illetve több évtizedes csúcsokat ért el

– mondta el az adatok kapcsán Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Hozzátette, hogy a német ipari vállalatok, és különösen az autógyártók exportkilátásai bíztatók lennének, amit a csúcson levő megrendelésállomány mellett a beszerzési menedzser indexek, az Ifo index és más bizalmi indexek is alátámasztottak, azonban a chip- és más alkatrészek hiánya, az ellátási láncok szakadozása és a szűk szállítási kapacitások jelentősen hátráltatják a folyamatos termelést.

A külkereskedelmi mérleg többletének csökkenését ugyanakkor nagyrészt a cserearányok energia- és nyersanyagárak miatti markáns romlásának tudja be a szakértő.