A Világbank javította idei magyar GDP-prognózisát; a nemzetközi szervezet szerdán publikált jelentésében azzal számol, hogy a magyar gazdaság – a tavalyi 6,8 százalék után – idén 5 százalékkal bővül a júniusban várt 4,7 százalékkal szemben.

Előrejelzésük szerint a bővülés üteme jövőre 4,3 százalékra lassul.

Fotó: Shutterstock

A globális gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését ugyanakkor rontotta a Világbank a koronavírus-járvány, a csökkenő fiskális ösztönzők és az ellátási láncokban tapasztalható folyamatos fennakadások miatt.

A világgazdaság kilátásai (Global Economic Prospects, GEP) című jelentésében a szervezet azzal számol, hogy idén 4,1 százalékkal nő a globális gazdaság a tavaly júniusban várt 4,3 százalék helyett.

A jelentés összeállítói egyben 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra fogták vissza a globális tavalyi növekedésére vonatkozó becslésüket.