BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befagyasztotta a hidegfront az egyhetes betét kamatát

Az irányadónak számító ráta szintjét még várhatóan az idén eléri az alapkamat.

Megszakadt a november óta tartó trend, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezúttal nem emelte tovább az egyhetes betét kamatát, az maradt a múlt héten meghatározott 4 százalékon. Ezt a jegybank közölte, amikor csütörtök reggel kiírta a szokásos, egyhetes betét fix kamatú tendert. 

A jegybank november közepe óta folyamatosan emelte az egyhetes betét kamatát, még az ünnepek alatt is, 

így végül 4 százalékosra hízott a ráta, szép lassan megközelítve a december közepén meghatározott kamatfolyosó legfelső határát. 

Igaz, az egyre magasabb kamatokon kiírt forinttenderek lendülete viszont fáradni látszott, az utóbbi hetekben kevesebb összeget ajánlottak a bankok a tendereken, mint például december elején, de még így is jelentős pénzösszegeket fogadott be a jegybank. Múlt héten például 6447,28 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, amelyet az MNB teljes egészében elfogadott. 

Az MNB monetáris tanácsának akkori üléséről készült jegyzőkönyvben egyébként szót is ejtettek az egyhetes betét kamatáról. A tanács tagjai kiemelték annak a fontosságát, hogy az egyhetes betéti rátában bekövetkező lépések tartósan beépüljenek az MNB alapkamat-emelési ciklusába is.

Ezt biztosítandó az alapkamat 2022-ben felzárkózik és ismét összeér az egyhetes betéti ráta szintjével. 

Az egyhetes betét kamatának befagyasztását egyébként már régóta lehetett sejteni, hiszen azt még Virág Barnabás, a jegybank alelnöke is megerősítette a VG-nek adott interjújában. Virág Barnabás akkor úgy fogalmazott: nem fognak minden héten emelni. 

Fotó: Shutterstock

A tanács megítélése szerint a kamatemelési ciklus folytatása mindaddig szükséges, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak – olvasható a jegyzőkönyvben.

A jegybank az új kamaton délután 13 órára írta ki a tendert. A bankoknak fél órájuk van ajánlatot tenni, az ajánlott, illetve elfogadott mennyiségről pedig délután 15 órakor ad közlést a Magyar Nemzeti Bank. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.