Újabb húsz bázispontos emelés után már 4 százalékosra növelte az év utolsó kamatdöntésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betét kamatát – derült ki az MNB adataiból.  

A jegybank a múlt héten is ennyivel emelte a kamatot. Az effektív kamat immár másfél hónapja elvált az alapkamattól és azóta minden héten nőtt a mértéke. Múlt héten 3,8 százalékra nőtt. 

Ezzel a jegybank adott egy kis karácsonyi ajándékot a bankoknak, de a tenderen benyújtott ajánlat mennyisége így is jelentősen elmaradt a korábbi hetekben tapasztalttól. December 23-án már csak 6314 milliárd forintnyi összegben tettek ajánlatot a pénzintézetek a tenderen, amelyet teljes egészében befogadott a jegybank. 

Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a VG-nek adott korábbi interjújában egyébként már azt is kilátásba helyezte, hogy nem fognak minden héten emelni az egyhetes betét kamatán. Ugyanakkor hozzátette: azt mindenki biztosra veheti, hogy amikor helyzet lesz, akkor az MNB a kellő erővel fog fellépni annak kezelésében. 

A jegybank egyébként hasonló tendenciával hamarosan elérheti a kamatfolyosó felső plafonját, ha továbbra is ilyen mértékben emel, jelenleg ugyanis ez 4,4 százalékon áll. Ennek emelésére legközelebb a monetáris tanács január 11-i ülésén kerülhet sor. 

Fotó: Shutterstock

Az egyhetes betét fix kamatú tenderét szokás szerint délután 13 órára írta ki a jegybank és egészen 13:30-ig van idejük a bankoknak ajánlatot tenni. Az MNB ezután délután 15 órakor hirdeti ki, hogy pontosan mennyi ajánlat érkezett és abból mekkora összeget fogadott be. Az elmúlt hónapokban a teljes benyújtott ajánlott mennyiséget rendre elfogadta a jegybank.