Lassult a világgazdaság kilábalása, csúcsra ért az a koronavírus-járvány negyedik hulláma és az új vírusváltozat megjelenése pedig tovább növelte a kockázatokat az elmúlt hónapokban. Ezért döntött úgy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, hogy emelni kell az alapkamat mértékén és a kamatfolyosó legfelső határán is – derül ki a december 14-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a jegybank. 

Az előző kamatdöntés óta romlott a globális befektetői hangulat. A kockázatvállalási hajlandóságot az emelkedő inflációs folyamatok és az ehhez kapcsolódó monetáris politikai üzenetek, valamint a koronavírus delta- és omikron-variánsának terjedése határozta meg. A nyersanyagpiacokon jelentős

áremelkedési hullám volt megfigyelhető az őszi hónapokban. Az energiahordozók esetében kiugró volt a drágulás, az év eleje óta a földgáz és az áram ára a többszörösére nőtt. 

2021 novemberében az éves összevetésben számított infláció 7,4, míg a maginfláció 5,3 százalék volt. Az infláció növekedése a termékek és szolgáltatások széles körében megfigyelhető volt. 

Fotó: MORICZ SABJAN SIMON

A globális nyersanyagár-emelkedés egyre szélesebb termékkörben jelenik meg a fogyasztói árakban. 2021-ben a fogyasztói árak összességében 5,1 százalék körüli mértékben emelkedtek – olvasható a jegybank jegyzőkönyvében. 

A monetáris tanács tagjai megállapították, hogy az infláció gyorsulása a termékek és szolgáltatások széles körében megfigyelhető volt. A tanácstagok szerint a fogyasztói árak emelkedése novemberben tetőzhetett, és az infláció decembertől várhatóan fokozatosan csökken. Azonban a tanácstagok egyetértettek abban, hogy az inflációs alapfolyamatok tartósan magasak maradnak, és a maginfláció 2022 közepéig 6 százalék közelében alakul. 

A proaktív jegybanki lépéseknek köszönhetően, a járvány hatásainak kifutásával, valamint a külső hatások mérséklődésével az adószűrt maginfláció a jövő év második felétől csökken. 

A döntéshozók kiemelték, hogy az infláció 2022 negyedik negyedévében térhet vissza a jegybanki toleranciasávba, és 2023 első felében közelíti meg újból a 3 százalékot. A fogyasztóiár-index 2022-ben 4,7–5,1 százalékon, 2023-tól az inflációs céllal összhangban alakul.

A döntéshozók szerint az alapkamat-emelési ciklus – a novemberi lépéssel megegyező 30 bázispontos – folytatása biztosítja a kiszámíthatóságot, miközben a rendkívül gyorsan változó pénz- és árupiaci környezetben a jegybank az egyhetes betéti eszköz segítségével a továbbiakban is gyorsan, rugalmasan és a szükséges mértékben reagálhat a rövid távú inflációs hatásokra. 

A monetáris tanács tagjai kiemelték annak a fontosságát, hogy az egyhetes betéti rátában bekövetkező lépések tartósan beépüljenek az MNB alapkamat-emelési ciklusába is.

Ezt biztosítandó az alapkamat 2022-ben felzárkózik és ismét összeér az egyhetes betéti ráta szintjével

A tanács megítélése szerint a kamatemelési ciklus folytatása mindaddig szükséges, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.