BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentette az idei emlékérméket az MNB

Tizenhat tematikus éremmel örvendezteti meg a gyűjtőket a jegybank.

Idén tizenhat tematikában huszonnyolc emlékérmet bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank; a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban hat korábban megkezdett sorozat folytatása és három új sorozat indítása szerepel – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.

A jegybank immár több mint félszázados hagyományai szellemében tervez emlékérméket kibocsátani 2022-ben, ezek közül három arany, kilenc ezüst és hat önálló színesfém emlékpénz, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében kibocsátják a nemesfém emlékérmék színesfém változatait is – olvasható a közleményben.

Mint írják, a 2022. évi emlékérme-kibocsátási programba olyan egyedi megoldások kerültek, mint a II. András Aranybullájának 800. évfordulójára tervezett miniarany és az eredeti okirat függőpecsétjének a méretében készülő színesfém emlékérmék, melyek külön-külön önálló érmék, de a kibocsátói szándék szerint egymásra is illeszthetőek.

A közlemény kiemeli, hogy újdonság lesz a 42 milliméteres átmérő, amely a magyar megyéket és megyeszékhelyeket bemutató sorozat tagjait teszi majd különlegesebbé, melyet a gyűjtői igények alapján indít a jegybank.

A méret mellett az emlékérmék alakja tekintetében is változatosság jellemzi az idei kibocsátási programot, hiszen a standard kör alakú érmék mellett ovális (Nobel-díjasokat bemutató sorozat elemei), valamint négyszögletes alakú emlékérmék (az mRNS alapú vakcinák alapjául szolgáló magyar találmány és a Richter Gedeon) is gazdagítják a programot. Emellett igazi kuriózumként hatszögletű színesfém sorozatot is indít az MNB a Nemzeti Hauszmann Program eredményeinek bemutatására, melynek tagjai mozaikszerűen összeilleszthetőek lesznek.

A tájékoztatás szerint a kibocsátási program tematikái között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, valamint olyan népszerű sorozatok folytatódnak, mint a középkori magyar aranyforintok, a nemzeti emlékhelyeket, a magyar pásztor- és vadászkutyákat, valamint a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató érmesorozatok.

A magyar származású Nobel-díjas tudósokat bemutató sorozat analógiájára a közgazdasági Nobel-emlékdíjas és matematikai Wolf-díjas kutatókat is sorozatba rendezve mutatják be az idei évtől kezdődően. Az emlékérme-kibocsátási programban olyan női alakok szerepelnek, mint Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, valamint a száz éve született Nemes Nagy Ágnes költő.

A jegybank 2022. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve a www.mnb.hu weboldalon érhető el - áll az összegzésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.