Bevásárlási lázzal indult a sportszerpiacon a pandémia, 2020 márciusában és áprilisában a kerékpárok és az otthoni fitneszeszközök hirtelen hiánycikké váltak, sőt, a korabeli hírek szerint futócipőből is annyit adtak el a karantén első pár hetében, mint korábban egy erős karácsonyi időszakban sem nagyon.

A szabadtéri sporteszközök iránt felpörgött kereslet nem enyhült azóta sem, a tömeges futóláz tartósnak bizonyult, olyannyira, hogy már akár egymillióan is lehetnek hazánkban azok, akik hetente legalább kétszer futnak néhány kilométert

– nyilatkozta a VG podcast stúdiójában Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) versenyigazgatója. Mint megtudtuk, tavaly és tavalyelőtt országszerte hasonló volt a tendencia. Amint júniustól a járványügyi intézkedések lehetővé tették, minden elmaradt versenyt meghirdettek utólag, ám a résztvevők száma látványosan csökkent. Mindez érzékenyen érintette a bevételi oldalon hiányzó milliárdok miatt a versenyszervezőket és a rendkívül jól költő futóturisták érkezésében érdekeltek széles körét.

A járvány előtti utolsó teljes évben, 2019-ben már négymilliárd forintra taksálták azt az összeget, amelyet a nemzetközi futóversenyek generáltak Budapesten.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Bár világszerte újraindulnak a nemzetközi utcai futóversenyek, a nevezők száma mindenütt jellemzően csak a 30–50 százaléka a Covid-járvány előttinek – mondta Kocsis Árpád.

Az utazási szabályok gyorsan és részben eltérően változnak, nehéz tervezni, előre konkrétumokat mondani pedig lehetetlen, a BSI mégis minden szokásos futóversenyét, a félmaratonokat és a maratonokat is meghirdette.

Egyelőre nem költenek nemzetközi reklámkampányokra, de figyelik a híreket, és amint lehetséges, azonnal reagálnak a változásokra. A futók részéről így is nagy az érdeklődés, sokan készülnek külföldről is Budapestre, de a legfőbb küldő országok sorrendje most más, az élre törtek a szomszédos és a közeli országok. Sok horvát, szlovén, lengyel és ukrán futó érkezett a közelmúltban lezajlott programokra, viszont jóval kevesebb brit, francia és német. Békeidőkben 30 ezren vettek részt a három nagy budapesti futóverseny közül legkorábban startoló, március végén induló Vivicittá városvédő futáson, ahol jelen volt 1500 külföldi futó is. Az idei, egyelőre minden csinnadratta nélkül szerveződő futásra 500-an máris jelentkeztek, ami várakozáson felüli létszám.

Előbb-utóbb visszatér a régi kerékvágásba a futóturizmus, a futók száma és a versenyzési kedv sem csökkent, de az idei évet illetően még csak laza prognózisokba sem akart bocsátkozni a BSI ügyvezetője. Kocsis Árpád annyit elmondott, hogy a korábbi bevételek ötödét sikerült a járványhatástól sújtott elmúlt két évben elérni. A sportfelszerelések továbbra is kelendők, a szabadidősportok minden korábbinál nagyobb teret nyertek a hétköznapokban. A közösségi médiának köszönhetően a közösségi futások is elterjedtek, százezres nagyságrendű a különböző ilyen, speciális csoportok követőinek száma – összegezte Kocsis Árpád.

Hallgassa meg a Kocsis Árpáddal készült teljes interjút: