BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
VG Podcast

A forint szempontjából lesz igazán izgalmas az inflációs adat

A szakértő szerint a 370-es eurós szint az, amely itthon „kiveri a biztosítékot”.

Elsősorban a Magyar Nemzeti Bank kamatemelési ciklusának tulajdonítható a forint 2022-es erősödése 

– hangsúlyozta Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetője. A közgazdász elárulta: 

a 370-es eurós szint az, amely itthon kiveri a biztosítékot. 

Fotó: Szajlai Csaba

A szakember a VG podcastjában kifejtette, hogy személy szerint még örülne is egy további forinterősödési hullámnak, miután a 2021-es esztendő megtépázta a hazai fizetőeszköz árfolyamát, de ha marad a mostani 355–360-as sáv, azzal is „elmuzsikál” a magyar gazdaság. Jelezte, hogy a „levegőben van” még néhány emelés, és a 2021-es tapasztalatok alapján a 370-es eurós szint az, amely itthon kiveri a biztosítékot.

Kitért arra is, hogy a holnap megjelenő inflációs adatból majd kiderül, tetőzött-e Magyarországon az infláció vagy sem. Ugyanakkor az év hátralévő részében – a kormány antiinflációs törekvéseinek is tulajdoníthatóan – mérsékelt lefutása lesz az áremelkedésnek, és a következő években érhetjük majd el a jegybanki inflációs célszámot.

Hozzátette:

tavaly alulról súrolhattuk a 7 százalékos növekedési ütemet, amelyre a rendszerváltoztatás óta még nem volt példa, s az idén is dinamikusan bővülhetünk, több mint 5 százalékkal. 

A jelenleg zajló központi kifizetések pedig nem borítják meg a költségvetést, miután erőteljes a GDP-gyarapodás, valamint az általános forgalmi adó is „sokat hoz majd vissza”. Az euró bevezetésével kapcsolatosan a szakember azt mondta: a közös uniós pénzt valószínűleg a csehekkel és a lengyelekkel együtt honosítjuk meg. Miközben az eurónak vannak előnyei is, addig onnan kezdve lőttek a monetáris politikának. S az euróövezetből, gondoljunk csak a görögökre, már nincs visszatérés – mondta Regős Gábor. 

 

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast

Podcastok

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.