A hatályos jogszabályok értelmében a Nemzeti és Vámhivatal idén február 15-ig utalja minden jogosult kisgyermeket nevelő személynek az szja-visszatérítés összegét. A családok így jelentős többletforráshoz jutnak év elején. Az OTP Bank várakozásai szerint a háztartásoknak ez jó lehetőség arra, hogy megtegyék az első lépést hosszú távú céljaik elérése felé.

Fotó: Shutterstock

Az OTP Öngondoskodási Index kutatásának legfrissebb eredményei szerint a koronavírus járvány és az emiatt kialakult gazdasági nehézségek hatására a hazai lakosság pénzügyek terén tudatosabbá, óvatosabbá vált, amit igazol, hogy 

a megkérdezettek 51 százaléka tervez valamilyen pénzügyi öngondoskodásba kezdeni.

Ez a kutatás indítása óta mért legmagasabb érték.

„Az utóbbi évek legizgalmasabb időszakára számítunk a lakossági megtakarítási piacon. A járványhelyzetet követően ugyanis pénzügyileg tudatosabbá vált a lakosság, az adóvisszatérítéseknek, a fiatalok adó-kedvezményének köszönhetően pedig a megtakarítási állománybővülés mértéke megugorhat, még többen tehetnek félre a jövőjükre, gyermekük jövőjére gondolva. Azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy az idei év első három hónapjának eredményei akár 10 százalékkal is meghaladhatják a 2021 azonos időszakának számait” – nyilatkozta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási területének vezetője.

A hamarosan érkező szja-visszatérítések kapcsán az OTP Bank arra biztat mindenkit, hogy felelősen gondolja végig egyéni és családi élethelyzetét, jelölje ki céljait és ennek megfelelően fordítsa rövid, közép vagy hosszútávú pénzügyi céljai megvalósítására a visszatérítés összegét.