Újra lesz Utazás kiállítás Budapesten
Harminc ország mintegy 100 kiállítója várja az érdeklődőket a felújított és két új csarnokkal, illetve egy európai léptékű kongresszusi központtal kibővült Hungexpo területén a jövő héten nyíló Utazás kiállításra, amelyet egy év kihagyás után 44. alkalommal rendeznek meg. Mindeközben 30. alkalommal nyitja meg kapuit a legnagyobb hazai hajózási kiállítás, a Budapest Boat Show, ahol csaknem 100 hajót állítanak ki az idén.
A rendezvény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján, a Széchenyi gyógyfürdő pálmaházában Szűts Ildikó, a házigazda Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, rendkívül nehéz időszak, 22 milliárd forintos bevételkiesést okozó nyolc hónapnyi zárva tartás után az utóbbi hetekben újra a 2019-es szinthez közelít a fürdők forgalma, ami azt jelzi, hogy a turizmusban érdekelt ágazatok közül itt van esély a leggyorsabb visszaépülésre.
Az újraindulás új értékek, új szabályok mentén zajlik majd. Az Utazás kiállítás mottója a biztonságos utazás, középpontban az egészségturizmussal, a témában rendezett önálló konferenciával a hazai gyógyturizmusról.

Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége, Egyiptom, ahova oltási igazolvánnyal és 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel lehet belépni, és ahol nagyon várják a turistákat, hiszen ez az ágazat a nemzeti jövedelem legfontosabb forrása, a munkanélküliség elleni küzdelem legfontosabb eszköze – hangsúlyozta Mohamed El Shinawy, az Egyiptomi Arab Köztársaság budapesti nagykövete. Mint elmondta, a búvárturizmustól a vallási turizmusig széles kínálattal rendelkezik országa, amely a magyarok kedvelt úti célja is.
Az Utazás kiállításon 30 ország önálló standdal képviselteti magát, a régió legjelentősebb turisztikai seregszemléje az én is értékes ötletbörzeként szolgálhat az érdeklődők számára
– fogalmazott Tihanyi Klára, a Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója.
A Bakony-Balaton régió és Veszprém nyerte el az Európa kulturális fővárosa 2023 címet – emelte ki Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 EKF Zrt. vezérigazgatója, aki a város gazdag fesztiválkínálatára és a régió számtalan felfedezni valójára is felhívta a figyelmet. A jövő évre a város összes kiállítóterét rekonstruálják, végigvittek egy turisztikai auditot a városon, megújítják a kulturális kínálatot, és a szolgáltatási szektorban dolgozókat felkészítik a megnövekedett figyelemre. Márciusban elindult egy programajánló oldal, amely applikációval egészül ki a nyárra. A helyi vendéglátósokat pedig borakadémián készítik fel a vendégek megfelelő tájékoztatására a régió saját borairól.
A Budapest Boat Show díszvendége ezúttal a Tisza-tó lesz, amely különleges helyet tölt be a hajósok életében.
Standjukon többek között a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának bemutatásával és Tisza-tavi (v)ízbemutató kóstolóval is várják a látogatókat. A Sarudi Élményfalu tulajdonosa, Kücsön Gyula a kiállítás beharangozóján elmondta, a Covid idején sokan fedezték fel a tavat, környékének turisztikai kínálatát, mert a szabadtéri programok, a kerékpáros turizmus felértékelődött a járvány során. A régió így tudott profitálni a járványidőszakban megváltozott prioritásokból.
A szakmai rendezvények sorát a Turizmus Kft. és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége rendezésében az Újraindítás a minőség jegyében című szakmai fórum nyitja. Ekkor rendezik meg a Gay Travel Dayt is, amelynek célja, hogy a magyar turisztikai szakmának és a médiának átfogó képet adjon az LMBTQ-turizmusban rejlő gazdasági előnyökről – tudtuk meg. Az egészségturizmus szakmai konferenciát március 4-én rendezik meg, az egészségturisztikai kínálaton belül az akadállyal élő utazókról, a fejlesztésekről és a munkaerő-problémák megoldási lehetőségeiről is szó lesz.
A kiállítás látogatása az érvényes szabályok szerint védettségi igazolványhoz kötött, de a maszk viselése nem kötelező, csak ajánlott.


