Több mint 730 milliárd forint értékben vásároltak tavaly a mobiltárcákba regisztrált, Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal a hazai kártyabirtokosok, ami bő kétszerese az egy évvel korábban kimutatott forgalomnak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi statisztikáiból. A mobiltárcás vásárlási tranzakciók száma hasonló mértékben – 112,2 százalékkal – ugrott meg tavaly, ezzel megközelítette a 123,5 milliót. A negyedik negyedéves forgalmi adatokat összevetve még látványosabb a bővülés:

a tranzakciók száma majd a két és félszeresére, 43,5 millió fölé emelkedett éves összevetésben,

miközben a forgalomnál is hasonló arányú ugrást mért az MNB, 268,8 milliárdos volumen mellett.

Fotó: Shutterstock

A forgalom ugrásszerű bővüléséhez nagyban hozzájárul, hogy a bankkártyák összekapcsolása okostelefonokkal és okosórákkal igen gyorsan terjed a magyarok körében: a regisztrált plasztikok száma a múlt év végén már megközelítette az 1,29 milliót, ami 57,6 százalékos bővülés az egy évvel korábbi értékhez képest.

A mobiltárcák terjedését persze a kínálat bővülése is nagyban segíti: a bankok nagyon intenzív fejlesztéseket hajtottak végre ezen a területen az elmúlt időszakban, így egyre szélesebb az a paletta, amelyből az ügyfelek válogathatnak, ha más eszközön keresztül is fizetésre szeretnék használni a bankkártyáikat. Ráadásul a mobiltárcába regisztrált bankkártyák száma úgy emelkedik igen gyorsan, hogy az utóbbiak száma nem mutat érdemi növekedést, sőt, a negyedik negyedéves adatokat összevetve még minimálisan csökkent is 2020 azonos időszakához mérten.

A mobiltárcák gyors terjedése mindenképpen hozzájárul ahhoz is, hogy az itthon kibocsátott kártyákkal végrehajtott elektronikus vásárlási tranzakciók száma és értéke tovább növekedjen. Ebből a szempontból egyébként 2021 is igen jól alakult a jegybank adatai szerint:

a belföldi kártyás vásárlások száma majdnem 27 százalékkal növekedett a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva, megközelítve a 328,5 milliót.

A tranzakciók értéke hasonló ütemben, 25,8 százalékkal emelkedett egy év alatt, és 2719,5 milliárd forintot ért el. A külföldi vásárlások értéke ennél is gyorsabb ütemben, 32 százalékkal nőtt 2020 utolsó negyedévéhez képest, meghaladva a 381 milliárd forintot.

A mobiltárcás (és általában a bankkártyás) fizetések térnyerését persze az elfogadói infrastruktúra fejlődése is elősegíti. Az MNB adatai szerint a múlt év végén már 154,6 ezer fizikai kereskedői elfogadóhely működött Magyarországon, ami 25,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az itthon működő POS-terminálok száma pedig az év végén megközelítette a 239 ezret, ami 17,6 százalékos növekedés 2020 negyedik negyedévéhez viszonyítva.