Olyan mértékben srófolná fel az esetleges olajembargó számtalan termék árát, hogy egyes energiaintenzív iparágak leállását sem lehetne kizárni. Ugyanakkor a Klímapolitikai Intézet saját honlapjára feltöltött összefoglalója szerint Oroszország egyáltalán nem járna rosszul a korlátozással, ugyanis nyersanyagát más fejlődő országok számára értékesítené, végeredményben tehát bevételei egyáltalán nem csökkennének. Hozzáteszik, Európában az orosz olajtól való függőséget a területi közelség, illetve a kőolaj fogadására alkalmas kikötő megléte, illetve – Magyarország esetében – azok hiánya határozza meg.

A magyarországi finomítói kapacitások az orosz ural típusú olajkeverék feldolgozására vannak beállítva, így egy másfajta nyersanyag használata azonnali 20-30 százalékos kapacitáscsökkenést okozna – mondta a VG Podcastnak az ING Bank vezető elemzője. 

Ugyan a Mol hosszú évek óta kísérletezik az orosz olaj kiváltásával, de ennek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi akadályai is vannak. Virovácz Péter szerint az sem elhanyagolható, hogy százmilliárdos nagyságrendű forrást emésztene fel a váltás. Jelen pillanatban pedig erről még egyáltalán nem beszélnek, de elképzelhető, hogy az EU-nak „be lehetne nyújtani a számlát”.

De az óriási költségáldozat sem lenne elég az orosz olaj kiváltásához – mutatott rá Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője. Szerinte ugyanis csak az orosz olaj kis része lenne pótolható, és az is jelentős költségnövekedések árán. Vagyis a szakértők szerint a világpiacon változatlanul előttünk áll az energiahordozók hozzáférhetőségének és szállításának problémája, és ezért nincs helye semmilyen ideológiai alapú döntésnek ebben az ügyben.

Virovácz Péter, ING Bank
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője

„Sok múlik a világpiaci árakon, de bizonyosan megakadályozná az üzemanyagárak befagyasztásának meghosszabbítását egy kikényszerített váltás. Ennek komoly növekedési áldozata is lenne, az infláció jelentős megugrásán kívül” – foglalta össze a rövid távú következményeket az elemző.

Az utóbbi időben 30 dollár fölé nőtt a brent és az ural olajfajta jegyzésára közötti különbség. Virovácz Péter azt azonban elképzelhetetlennek tartja, hogy – még az árstopok feloldása esetén is – azonnal ráterhelné a kormány ezt a különbséget a fogyasztókra.

Ha az orosz olajembargó megvalósul, akkor biztosan 10 százalék fölé kúszik az idei éves infláció, és újra kell gondolni az eddigi árindex-előrejelzéseket, amelyekben az év második felében már az infláció lassulásával számoltak az elemzők. A nagyfogyasztók ugyan már most sem a 480 forintos áron tankolnak, de a kisvállalkozások a befagyasztott árú üzemanyagot vásárolhatják. 

Recesszióba lökheti a gazdaságot az embargó

Beláthatatlan következményei lennének egy azonnali leválásnak az orosz olajról. Elszálló infláció, gazdasági visszaesés és áruhiány is benne van a pakliban, ha Európa átlépi a vörös vonalat.

„Ha itt jelentős költségemelkedéssel találkoznak, azt biztosan továbbhárítják a fogyasztókra, ugyanis ilyen mértékű drágulást pusztán hatékonyságnöveléssel képtelenség ellensúlyozni, tehát a szolgáltatások ára megugrana” – hangsúlyozta Virovácz Péter.
Az árak mellett az ellátás biztonsága is megkérdőjeleződik az orosz import elhagyása esetén.

Az ING vezető elemzője szerint igen nehéz lenne a már meglévő vezetékeket, infrastruktúrát kiváltani másfél év alatt. Így tehát maradhatnának a tankerhajók, amelyekből már eddig sem állt elég rendelkezésre, az árakról nem is beszélve.

Virovácz Péter nem lát esélyt arra, hogy Oroszország elzárná a gázszállításokat, ugyanis – emlékeztetett – Bulgária és Lengyelország esetében is csak a szerződés lejárta miatt zárta el a csapot. Ugyanakkor az olajimport esetleges korlátozására válaszolni fog a Kreml– tette hozzá.

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast