A döntés a személygépkocsi-vezetőket is érinti. Több Mol-kút Facebook-oldalán is megjelentek a változásról szóló posztok, ilyen például a Mol kőszegi töltőállomásának oldala. Ezzel a döntéssel a felére csökkentik a korábbi tankolható limitet. A cél egyértelműen az ellátási nehézségek előkerülése.
A társaság a Világgazdaságnak elmondta, hogy a limitált szintet az alapján határozták meg, hogy
az 50 liter a lakossági ügyfelek számára elegendő, az átlagos fogyasztást meghaladja.
Hozzátették, a Mol célja, hogy a kormányrendelet betartása mellett minden vásárlónak biztosítani tudják a kiszolgálást.
A Mol a hatósági áras benzinről szóló szabályok feloldásáért lobbizik a kormánynál. A benzinkutakon továbbra is 480 forint per literes áron tankolhatják a magyar rendszámú gépjárművek a 95-ös benzint és a gázolajat. A nem magyar rendszámú autókba a piaci áron lehet üzemanyagot venni. A jármű honossága a forgalmi engedély felmutatásával igazolható a kasszáknál. A szabályozás a kormány döntése értelmében szeptember végéig még biztosan érvényben marad.

Az ellátás biztonságának garantálása érdekében vezettük be a napi 50 literes mennyiségi plafont a tankolásoknál
– válaszolta a Reuters megkeresésére Bakos Piroska, a Mol szóvivője. Hozzátette, a hatósági ár csak és kizárólag a magyar rendszámú gépjárművekbe történő tankolásnál érvényes, tehát mindenkinek a piaci árat kell megfizetnie, aki kannába vagy más hordozóedénybe tölti az üzemanyagot.
A Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt már áprilisban jelezte, hogy a piaci áraknál jelentősen alacsonyabb magyar árplafon kínálathiányt idézhet elő.
Az elmúlt hetekben Magyarország már feloldotta a stratégiai üzemanyag-tartalékának egy részét, hogy stabilizálja vele a piaci készleteket.
Bakos Piroska arról is beszélt, hogy
az üzemanyag iránti kereslet 30-40 százalékkal nőtt
a nyáron a turizmus és a tenyésztési szezon miatt. A hatósági árak mellett a Molnak vissza kellett fognia az üzemanyagimportot, ezt a helyzetet kell most ellensúlyoznia az energiacégnek.
A döntés nem új keletű, a Magyarországon töltőállomást működtető cégek mindegyike vezetett már be mennyiségi limitet az egyszerre tankolható mennyiségekre.