Egyelőre nem látszanak a válság jelei, az miatt azonban olyan nagy a bérnyomás, hogy a HR-osztályok most ezt említik a legégetőbb kérdésnek, amivel foglalkozniuk kell

– mondta a VG-nek Karácsony Zoltán, a HR Portál álláspiaci szakértője. A szakember arról számolt be, hogy a magas infláció miatt sok vállalatnál júniusra előrehozták a szeptemberre tervezett béremelést, miután az év eleji emelést gyakorlatilag megette azt az infláció.

Legutóbb az Aldi jelentett be évközi béremelést a drágulásra hivatkozva, a német diszkontlánc az év eleji 8 százalékos emelés után júliustól további 8–19 százalékkal növeli a dolgozóinak a fizetését, hogy azok veszítsenek a reálértékükből. Korábban Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke jelezte, hogy sok helyen lehet számítani arra, hogy a munkavállalók kapnak valamilyen bérkiegészítést a magasabb infláció miatt. Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője pedig azt jósolta, összességében idén a 16 százalékot is elérheti az átlagos bérdinamika, ami magasabb, mint az év elején várt 13-14 százalékos ütem.

emberi erőforrás AI (Artificial Intelligence) concept. Communication network.
Fotó: Shutterstock

De nem csak a fogyasztói árak emelkedése, a munkaerőhiány is hajtja felfelé a kereseteket, ennek is köszönhető, hogy a probléma sújtotta szektorokban is folyamatosan nőnek a keresetek. 

A szakértő elmondása szerint a gyárakban régiótól függően ma már nettó 250–300 ezer forint körül mozognak fizetések. A mezőgazdaságban 1200–1500 forintos napszámos órabérekkel lehet találkozni, amihez ráadásul szakképzettség sem kell. Aki pedig nagyobb gépeket kezel, és elvárás a gépésztechnikusi vagy esetleg a gépészmérnöki végzettség, ott már havi nettó 400 ezer felett lehet keresni.

A szakértő arról is beszámolt, hogy egyelőre nem látszódnak a válság jelei, továbbra is özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez, főként a harmadik országokból zajlik a toborzás. Jelenleg három fő célország van: Fülöp-szigetek, Mongólia, Vietnám, illetve az utóbbi időben Kazahsztán is feliratkozott a térképre. Megjegyezte, hogy ezek mind olyan munkaerőigények, amelyek jelentős része az álláshirdetésekben nem jelenik meg. 

Karácsony Zoltán jelezte, hogy a nemzetközi ügyféltámogató központok is folyamatosan bővülnek hazánkban. Ide idegen nyelveket magas szinten beszélőket vesznek fel ügyfélszolgálati munkára. Csak májusban két nagyobb bejelentés is volt, egyrészt az Aldi közölte, hogy budapesti és pécsi ssc-jébe , hogy több száz főt vesz fel, illetve a világ egyik nagy járműipari beszállítója, a Kostal döntött úgy, hogy a fővárosban 360 magasan kvalifikált szakembernek biztosít munkát.

Ami pedig az álláshirdetéseket illeti, továbbra is erős munkaerő-kereslet tapasztalható, annak ellenére, hogy júniusban volt egy nagyobb visszaesés, a májusban feladott 48 769 álláshirdetés után a nyár első hónapjában 40 ezer alá is benézett havi adat, a legfrissebb, július 1-jei szám 40 990, ami még mindig magasabb a tavaly júliusban regisztrált 37 750-hez képest.