A Balaton környéki ingatlanok iránt is csökkent a kereslet, de ott az érdeklődés nagyságrendje még eléri a Covid előttit, miközben egyre markánsabban megmutatkozik a túlfűtött árak vevőriasztó hatása és az európai szinten kibontakozó gazdasági válság nyoma is. 

Nehéz időszakokban hagyományosan és menetrendszerűen a nyaralóövezetekben lassul le a piac, ami a Balaton esetében önmagában is racionális magyarázat lenne az érdeklődés csökkenésére. Ha ez tartósan fennmarad, akkor már klasszikus trendfordulóról lehet majd beszélni. 

A Velencei-tónál azonban ennél már többről és másról is szó van – derül ki az Ingatlan.com által a VG számára kigyűjtött adatokból. 

2022 első hat hónapjában a tavalyi év első feléhez viszonyítva 60 százalékkal kevesebb érdeklődést regisztráltak a velencei-tavi eladó ingatlanok iránt– összegezte számszerűsítve a piaci folyamatokat Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Mint hozzátette, az első fél évben 560-ról 610-re nőtt a tó környékén hirdetett eladó ingatlanok száma, de ez majdnem 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt nyáron volt, nagyjából a 2019-es szintre tért vissza a volumen.

Apad az új kínálat is

A kínálat ráadásul úgy nőtt, hogy lényegében csökkent, mert kevesebb új hirdetést adnak fel, csak bizonyos területeken már tovább vannak piacon az ingatlanok. A piac lassulásában a gazdasági szakértő szerint vastagon benne van a tó környékéről, azaz a vízmennyiség apadásáról már jó ideje folyamatosan érkező rossz hírek hatása. 

Az elbizonytalanodott kereslet nyomán megállt az évek óta tartó áremelkedés, legutóbb áprilisban jegyeztek a korábbiaknál magasabb átlagárakat, azóta az árszint stagnált a környéken. A Velencei-tónál – a balatoni ingatlanpiachoz hasonlóan, bár csekélyebb mértékben – az utóbbi években nyugodtan beszélhettünk árrobbanásról, hiszen a korábbiakban tapasztalt felvásárlási láz magával hozta az intenzív drágulást – tette hozzá Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője. Az ingatlanközvetítő hálózatnál is azt tapasztalják, hogy idén már némiképp lassult a piac, de az árak még így is átlagosan 20 százalékkal magasabbak a tavalyiaknál. 

Fotó: Pesti Tamás

Sokéves tendencia törhet meg azonban most: 2017 óta átlagosan megháromszorozódtak a fővároshoz legközelebbi nagy tavunk közelében a kínálati árak az Ingatlan.com adatai szerint. 

A vízmennyiséggel és halpusztulással kapcsolatos negatív hírek, a magas ingatlanárak, a változó hitelkörnyezet és a szomszédban zajló háborús konfliktus okozta bizonytalanság együttesen mind befolyásoló hatással lehetnek az itteni keresletre is, ami most csökkenő tendenciát mutat, de azt persze még nem tudni, mit hoz a jövő– tette hozzá a DH illetékese.

A klasszikus nyaralóövezetből időközben prémium-lakóövezetté avanzsált Velencei-tó az ingatlankeresők és -fejlesztők fókuszába került, megjelentek ott a lakóparkok és a prémiumkategóriás ingatlanok, felváltva a régi zártkerteket és hétvégi házakat. Az apadó vízszintről szóló hírek ráadásul nem új keletűek, de az ezzel egy időben jelentkező, egyelőre beláthatatlanul alakuló gazdasági válsággal együtt már hatványozódott a bizonytalanság, és a piac lassulásához vezetett az eddig rendkívül kedvelt destinációban is – mutatott rá Balogh László.


Mit, hol, mennyiért?

Fotó: Pesti Tamás

A legkeresettebb települések a tó környékén klasszikusan Velence és Gárdony, hiszen a strandok és a vasút közelsége a déli parton mindkettőnél adott, és az érdeklődők ezeket a szempontokat tartják legfontosabbnak. Sukorót és Pákozdot a panorámájáért és a nyugalmáért keresik, Kápolnásnyék pedig nagy léptekkel fejlődik, az utóbbi időben egyre vonzóbbnak számít a Duna House szakértője szerint.

Legnépszerűbbek az 50 millió forint alatti ingatlanok, amelyek többnyire felújítandó, kisebb méretű nyaralók. A telkek iránt csökkent az érdeklődés, a magas építőanyagárak, az egekben lévő munkadíjak és az alapanyaghiány okozta bizonytalanság miatt.

A családi ház kategóriában az igényes, szépen felújított, jó helyen lévő, jó ár-érték arányú ingatlanok kelnek el legelőször.

Sok új építésű ház, ikerház is van a piacon, ezeket 70-80 millió forintért is meg lehet már vásárolni. A négy-öt vagy még több szobás, igényes, szép családi házak jellemzően inkább 110 millió forint körül vagy afölött érhetők el, a luxusingatlanok kategóriája pedig 250 millió forint felett kezdődik.

Fotó: Máté Krisztián

A környező településeken (Nadap, Pázmánd, Vereb) jóval kedvezőbb áron lehet vásárolni, minél inkább távolodunk a Velencei-tótól, annál alacsonyabbak az árak, 40-50 millió forintért jellemzően már két-három szobás, átlagos állapotú családi házat is lehet vásárolni – tudtuk meg a DH elemzési vezetőjétől.

Az Ingatlan.com adatbázisa szerint az átlagos négyzetméterár Gárdonyban a legmagasabb, 795 ezer forint, Agárdon 778 ezer, Sukorón 748 ezer forint. Az eladásra kínált ingatlanok átlagárát tekintve Sukoró áll az élen 85,5 millió forinttal, Velence a második 75 millióval, Gárdony 69,5 millióval a harmadik.

Sukorón épül a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia épületkomplexuma, amely 2024-ben lesz készen, ez a fejlesztés várhatóan növelni fogja a település ismertségét, népszerűségét – írta a DH.

Tapasztalataik szerint a vásárlók leginkább budapestiek, hiszen a kitűnő vasúti közlekedés és az M7-es autópálya közelsége könnyen elérhetővé teszi a fővárost, de mivel Székesfehérvár mindössze tíz kilométerre van, az ottani lakosok is szívesen vásárolnak itt nyaralót.