Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem mintaházának terve is bekerült a 42 pályázat közül kiválasztott azon 18 közé, amiket júniusban felépítettek a döntő helyszínén, a a németországi Wuppertalban, ahol még három évig mind bejárhatók lesznek a most építkezőknek és felújítóknak korszerű, energiatakarékos ötletekkel szolgáló épületek. 

A pécsi mintaház emberközpontú belsőépítészet kategóriában nyert rangos díjat különleges megoldásaival.

Pécsi Tudományegyetem Solar Decathlon csapat vezetői
Juhász Hajnalka és Kondor Tamás a VG Podcast stúdiójában

A PTE csapatának hallgatói vezetője, Juhász Hajnalka és oktatói vezetője, Kondort Tamás a VG Podcastnak beszélt a részletekről. Arról például, hogy sörösdobozokból is lehet légkollektort építeni, azaz szellőztetni gépek nélkül, s hogy mi az összefüggés a ház előtti vízfelület és a téli világítási költség között. 

A Solar Decathlon Europe 2022 , pécsi mintaház terve
A Solar Decathlon Europe 2022-re tervezett pécsi mintaház

A pécsiek mintaháza méltán lett népszerű az érdeklődők körében is, hiszen adekvát választ ad napjaink legfontosabb kihívására, az energiaigény csökkentésére, méghozzá úgy, hogy mindeközben nem csökken az épület komfortszintje.

A magyar csapat foglalkozott a legtöbbet az energiaigény csökkentésével, hogy természetes úton vigyen energiát az épületbe.

Központi kérdés a vízhasználat, az esővíz hasznosításának módja és lehetőségei, a csapadékrendszer ciklikusságától függetleníthető ellátás. A kerti tó a fényvisszatükröző tulajdonsága mellett – aminek eredménye, hogy télen a belső terek több természetes fényt kapnak, mert az alacsonyan álló nap megtörik a víz felszínén – a szürkevíz tisztítását is képes elvégezni növényzetének gyökereivel.

Az egyetemisták minden országban hasonló törekvéssel és logika szerint haladva keresik a megoldást a már a jelent is meghatározó kihívásokra – mondták a pécsi csapat vezetői.

Az előző világversenyen a Kádár-kockák korszerűsítésére is számos ötlettel szolgáltak a pécsiek más egyetemekkel együttműködve. 

Időközben a PTE csapata már elkezdte a felkészülést a következő Solar Decathlonra is – tudtuk meg.

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast