BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálatot indított a könyvvizsgálói kamara ellen a GVH

Kötelező ármegkötés miatt indított vizsgálatot a versenyhatóság.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Magyar Könyvvizsgáló Kamarával szemben, mert azt feltételezi, hogy a szervezet kötelezően betartatja díjtétel-ajánlásait a tagjaival, így korlátozhatja a versenyt – közölte a GVH pénteken.

A közleményben felidézték, hogy a kamara számára törvény biztosítja, hogy ajánlást adhasson ki a könyvvizsgálói szolgáltatásokért fizetendő díjakra, ezek azonban szigorúan csak ajánlások lehetnek. A GVH az eljárás során azt vizsgálja, hogy a testület alkalmazott-e bármilyen nyomásgyakorlást a könyvvizsgálókkal szemben a díjajánlások betartásával kapcsolatban.

 

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás lefolytatására hat hónap áll a hivatal rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Hozzátették: a könyvvizsgálói tevékenység végzése kötelező kamarai tagsághoz kötött, ezért a kamara magatartása az egész szakmát érinthette. A megrendelői oldalon jellemzően cégek állnak, melyeknél a könyvvizsgálói szolgáltatások rendszeres, szükségszerű költségként jelentkeznek.

Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, amelyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szabad árképzési jogot – emlékeztetett a GVH a közleményben.

Gigantikus bírságot szabott ki a Casio forgalmazójára a GVH

Tiltott ármegkötés miatt büntette meg a versenyhatóság a céget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.