A megváltozott gazdasági környezetben továbbra is az ingatlan az egyik legbiztonságosabb ezért döntöttek sokan a vásárlás mellett, a felpörgött kereslet pedig áremelkedéssel járt. Budapesten az Otthon Centrum első féléves adatai szerint az átlagos négyzetméterár 882 ezer forint, de Budán az átlagérték már átlépte az egymilliós határt is. Fél év alatt 12,5 százalékkal nőttek az árak, de vannak olyan kerületek, ahol ennél jóval nagyobb az áremelkedés.

2022.04.05. Székesfehérvár Illusztráció Végrehajtások alatt álló lakások, ingatlanok Fotó: Fehér Gábor, Fejér Megyei Hírlap
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az Otthon Centrum közreműködésével

a fővárosban az év első hat hónapjában értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípus és az összes városrész esetében emelkedett

– ismertette a cég tanulmányát Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. Elmondta, hogy az idei árak alakulását erősen befolyásolta a háború és a romló gazdasági környezet. Ennek tudható be, hogy az érdeklődőknek sietős lett a vásárlás – fokozva a keresletet –, csökkent az értékesítési idő, az eladók pedig a helyzetet kihasználva magasabb áron tudták ingatlanjaikat értékesíteni. 

A használt téglalakások négyzetméterára 882 ezer forint volt az idei év első hat hónapjában. A városrészek közül Buda a legdrágább, itt először lépte át az átlagár az egymillió forintot (1,034 millió). Amíg a belvárosban 887 ezer forint a négyzetméterár középértéke, addig a külső pesti kerületekben 700 ezer forint az átlag. Ennek ellenére

a legdrágábban az V. kerületben lehetett ingatlant vásárolni, 1,15 milliós négyzetméterárral,

azonban az élmezőny igen sűrű az idén. Az I., a II., a III. és a XIII. kerület alig maradt le, ahol kerekítve az 1,1 milliós négyzetméterár a mértékadó. Sőt, a budai oldalon a XI. és XII. kerület sem sokkal olcsóbb, így Buda nagy részén az átlagos négyzetméterár milliós, ettől egyedül a XXII. kerület tér el számottevően, ahol átlagosan 817 ezer forintba kerül egy négyzetméter idén. 

A pesti oldal ezzel szemben jóval heterogénebb. Az V. és a XIII. kerület után a VI. kerület a legdrágább, ahol négyzetméterenként átlagosan 870 ezer forintért cseréltek tulajdonost a téglalakások.

A legkedvezőbb árral a belváros VIII. kerületében találkozhattak az érdeklődők, az átlag itt 688 ezer forint.

A többi kerületben 800 ezer forint körül alakult a fajlagos ár. A külső kerületekben a legdrágább Zugló, átlagosan 786 ezer forinttal, míg a legolcsóbb a XX. kerület, ahol 520 ezer forint egy négyzetméter középértéke. A többi kerületben 600–700 ezer forint között alakult a négyzetméterár.

Az árak 12,5 százalékkal magasabbak a 2021. évi átlagnál, a kerületek többségében két számjegyű drágulás történt

– összegezte a tavalyi és az idei adatok közti különbséget a szakember. Soóki-Tóth Gábor kiemelte, a kerületek döntő részében 10-20 százalékkal nőttek az árak, de a III. kerületben 26 százalékos az emelkedés, míg a XV. kerületben a tavalyihoz képest 36 százalékkal kellett többet fizetni idén egy téglalakásért. 

A panellakások továbbra is a legkedvezőbb árfekvésű ingatlanok a fővárosban.

A belváros és Buda között minimális különbség alakult ki, az átlagos négyzetméterár 761 és 769 ezer forint, de ebben a szegmensben is Buda a drágább. A pesti peremkerületekben olcsóbb egy négyzetméter, az átlagár 642 ezer forint az első hat hónap statisztikái szerint.

A XI. kerületben a legdrágább panelt venni (864 ezer forint per négyzetméter), amelyet a XIII. kerület (815 ezer forint) és a XXII. kerület (803 ezer forint) követ. A népszerű III. és XIV. kerületben ennél alacsonyabb a fajlagos ár (700 ezer forint), míg a kerületek többségében alacsonyabb a középérték (600-700 ezer forint). A sort idén is a XX. és XXI. kerület zárja (575 ezer forint). 

A panellakások ára átlagosan 20 százalékkal emelkedett tavaly óta.

A drágulás minden kerületben érezhető, a vevőknek általában 10-30 százalékkal kell többet letenniük az asztalra a sikeres tranzakcióhoz. A panelrekordot a XXII. kerület tartja majdnem 40 százalékos drágulással, de a XIX. kerületben is 32 százalékot nőttek a négyzetméterárak. A legkisebb, 10 százalék körüli árnövekedést a III. és a XXI. kerületben mérte az Otthon Centrum. 

A családi házak esetében sem alakult másképp a helyzet, az átlagos négyzetméterár idén 638 ezer forint, ez 18 százalékos növekedés a tavalyi átlagárhoz képest. De amíg az átlagár Budán 860 ezer forint, addig Pest családi házas, külső kerületeiben 550 ezer forint, a drágulás mértékében viszont nincs különbség a két városrész között. 

A legdrágább kerület a II., ahol kereken egymillióba kerül egy családi ház négyzetmétere,

míg a III. kerületben 832 ezer, a XXII. kerületben 638 ezer forint a fajlagos ár. Ezzel szemben a pesti oldal legdrágább XVIII. kerületében átlagosan 615 ezer forintot kértek négyzetméterenként, míg a legkedvezőbb árú XX. kerületben 446 ezret. A többi kerületben 475–575 ezer forint között váltakozott a fajlagos ár. Figyelembe véve a házak heterogenitását, ez elhanyagolható különbségnek tekinthető. 

A családi házak ára a kerületek többségében 5-15 százalékkal emelkedett egy év alatt: a XIV. és XIX. kerületben nem történt változás, míg felfelé a XVIII. és XXIII. kerület tért el, ahol 40 százalékkal emelkedett a használt házak átlagos négyzetméterára.