Magyar gazdaság

Továbbra is ellenőrzik a fakitermelést

A rendelet módosítása a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szükség.

A fakitermelés szabályozásáról szóló rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fogják az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelést, ahogy eddig – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Logging in Ivano-Frankivsk Region
Fotó: Jurij Rilcsuk / AFP

A politikus szerint minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést, vagy sem. Hozzátette az új szabályozás a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szükség. Azonban az éves tervek értelmében 

 

az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifát termelnek ki az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

 

Az államtitkár szerint 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre. Zambó elmondta azt is, hogy Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfa-készlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa. Tehát mintegy 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben.

A politikus szerint az sem okoz gondot, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, és 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra.

Az államtitkár jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek