Dinamikus bővülést hozott az idei év első fele a kis- és középvállalatok (kkv) finanszírozásában a CIB Banknál, amelyben meghatározó szerep jutott a támogatott konstrukcióknak is. A pénzintézet közleménye szerint folytatódott az ügyfélszám növekedése, miközben a vidék szerepe is erősödik az új kihelyezésekben. Az orosz–ukrán konfliktus, az ellátási láncok zavarai és az általános bizonytalan hangulat ellenére is meggyőző eredményeket ért el az év első felében a CIB kkv-üzletága: a pénzintézet

 

2022 első hat hónapjában 23 százalékkal több hitelt folyósított a szegmensbe tartozó – legalább egymilliárd forintos árbevételű – kis- és középvállalatoknak, mint egy évvel korábban.

 

A dinamikus bővülésben kiemelt szerep jutott az állami támogatás mellett nyújtott hiteltermékeknek: az új kihelyezések 17 százaléka a korábban jóváhagyott NHP-hitelkeretek lehívásából származott, miközben közel felük – 47 százalékuk – az új Széchenyi-program különböző konstrukcióihoz kapcsolódott.

A koronavírus járvány a somogyi cégek életét is felforgatta, az exportpiacon a meglévő megrendelések megtartásáért 2022-ben is folytatódnak a küzdelmek. A helyi vállalkozások esetenként távoli országokba is exportálnak, így a kaposvári Privát Hús Kft. húskészítményeket - például turistaszalámit, bacont és füstölt sonkát - szállít Grúziába.
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Az új kihelyezések ágazati megoszlásából egyértelműen látszik, hogy a CIB Bank változatlanul főként a reálgazdaság finanszírozására koncentrál: erre utal, hogy a feldolgozóipar részesedése 22 százalékos, a kereskedelemé 19, az építőiparé és az ingatlanos területé 18 százalékos, a mezőgazdaságé pedig 15 százalékos volt az év első felében – nyilatkozta Győr Tamás, a CIB Bank kkv-üzletágának igazgatója. Figyelemre méltó emellett – tette hozzá –, hogy a vidék pozíciói erősödtek kissé: az új finanszírozás 23 százaléka kötődött a Budapesten működő cégekhez az év első felében, miközben a fennmaradó 77 százalék szinte egyenlő arányban oszlott meg a keleti és a nyugati országrész között.

Az idei első fél évben is folytatódott az ügyfélszám 2021-ben is tapasztalt dinamikus növekedése az üzletágban:

január és június között már több új kkv-ügyfél nyitott bankszámlát a CIB Banknál, mint tavaly az egész évben.