A költségmegtakarítás jegyében telt a Magyar Fürdőszövetség legutóbbi, a napokban tartott országos kongresszusa, ahol a rövid és hosszú távú túlélési technikákra is kaptak egymástól ötleteket az intézmények üzemeltetői. Mára annyi már látható, hogy a fürdőbezárási hullámot ha elkerülni nem is, de elodázni sikerült az intenzív költségcsökkentési intézkedésekkel – tájékoztatta a VG-t Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Miskolc,,Hungary,-,Aug,29,,2014:,Cave,And,Pool,Of
Fotó: Shutterstock

Megtudtuk, hogy mostanra elkészült az az átfogó ágazati tanulmány is, amely a szükséges beavatkozási és támogatási pontokat is bemutatva rávilágít, hogy a magyarországi fürdők a régióban is kifejezetten olcsónak számítanak. A határ menti települések fürdői nem csak az osztrák vendégek, de már a romániaiak számára is olyan vonzók, hogy megéri nekik pusztán fürdőlátogatási céllal is átutazni.

Az áremelésre van tér, és szükség is van, de azt legközelebb már csak jövőre fogják meglépni a fürdők. 

A mértéke a folyamatos költség emelkedéshez igazodik majd, ugyanis – mint azt Balogh Zoltán kiemelte – nem csak az energia, de a nagy mennyiségben szükséges vízkezelési anyagok is sokat drágultak. 

Most úgy tűnik, hogy a legnehezebb helyzetben lévő fürdők is kitartanak az év végéig, január elejéig, ami a belföldi turizmusban nagy forgalmú időszak, az ilyenkor keletkező pluszbevételek most elengedhetetlenek.

Időközben a bezárt és újranyitott miskolctapolcai fürdő mellé állt és a finanszírozásban is szerepet vállalni késznek mutatkozó helyi vállalkozói kör példáját Esztergomban is követték, ahol ugyancsak van hajlandóság a fürdőturizmusra épült szálláshelyek és vendéglátóhelyek részéről hozzájárulni a fenntartáshoz. A fürdőszövetségi főtitkár szerint ezek olyan új keletű példák, amelyek nyomán a rendkívül energiaigényes fürdőágazat működtetéséhez és korszerűsítéséhez is eredményesen hozzá tudnak járulni máshol is a közös bizniszben érdekeltek.

Egyre nagyobb probléma, hogy az áramszerződések hamarosan lejárnak, de még mindig nem kapnak új tarifaajánlatokat az MVM-től a fürdők.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az áramár tervezése nélkül pedig lehetetlen a jövő évi költségvetést tervezni, és dönteni a továbbiakról. Bármikor ér is véget a háború, az energia nem lesz olcsóbb, ezért energiamegtakarítást eredményező fejlesztések és szemléletváltás, konkrét technológiai megoldások szükségesek a fenntartható működéshez.

Sok uszoda bezárt, miközben a Nemzeti Sportközpontok által fenntartott harminc nagyobb komplexum és tanuszoda, illetve az önkormányzatok vagy egyesületek által üzemeltetett 47 létesítmény szolgálja ki továbbra is a medencés sportágak képviselőit és az uszodákat a téli hónapokban fokozottabban használó öttusa, triatlon és kajak-kenu sport versenyzőit

– tudtuk meg Balogh Zoltántól. Továbbra is kiemelten kezelik a munkaerő-megtartás és foglalkoztatás kérdését, számos olyan fürdő van ugyanis, amelyik nem csak a térség turisztikai vonzerejét, hanem népességmegtartó képességét is erősítik ily módon.

Országszerte több mint 400 fürdő alkotja az ágazatot, de turisztikai szempontból csak mintegy 220 intézmény kerül képbe. Magyarország turisztikai arculatának egyik alappillére a történelmi fürdők és az évezredes gyógyfürdőkultúra, a napokban elindult nemzetközi forgalomélénkítő kampány hívószava is ez az épített örökség mellett. 

A gyógyvíz központi termék, a magyarországi vendégéjszakák több mint 71 százaléka olyan településhez kötődik, ahol turisztikailag releváns fürdő működik, és a Budapestre látogató külföldiek 60 százaléka is meglátogat egy, majdnem 50 százalékuk két fürdőt is.

Ezek azok az érvek, amelyek a fürdőágazat bevételtermelő képességének hosszú távú garanciáit jelentik az állami támogatás megtérüléséhez – derül ki a szövetség főtitkára által elmondottakból.