Március óta több mint 123 millió euró megtakarítás származott a napenergia-kapacitás növekedéséből – közölte Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára szerdán a közösségi oldalán.

Kifejtette, Magyarországon az elmúlt években korábban soha nem látott mértékben növekedett a hasznosítása, az ország már most a paksi atomerőmű kapacitásának több mint másfélszeresét kitevő napelemes kapacitással rendelkezik. 

Magyarország a 2022. március és szeptember közötti időszakban megvalósult napelemes kapacitásnövekedéssel a jelenlegi szankciós gázárakat figyelembe véve 123 millió eurót takarított meg, ami mintegy 63 ezer háztartás, azaz egy Sopron nagyságú város energiaellátásának felel meg.

E tekintetben Magyarországnak kimondottan jók az adottságai, az elmúlt években pedig nagyarányú állami támogatások is segítették a szektor fejlődését, így a 2030-ra tervezett 6 gigawatt célszámot már jóval korábban, akár néhány éven belül el lehet érni.

2020.10.07. TahitótfaluA Szentendrei szigeten helyezték üzembe a Fővárosi Vízművek legújabb napelem-parkját, amely a szigeten található víztermelő kutakat és a káposztásmegyeri gépházat látja el energiával.Fotó: Kurucz Árpád (KA)Magyar Nemzet 2020.10.07. Tahitótfalu
A Szentendrei szigeten helyezték üzembe a Fővárosi Vízművek legújabb napelem-parkját, amely a szigeten található víztermelő kutakat és a káposztásmegyeri gépházat látja el energiával.
Fotó: Kurucz Árpád (KA)
Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

A kormány a szankciós miatt ugrásszerűen megnövekedett napenergia-igények kiszolgálására elrendelte a villamosenergia-hálózat fejlesztését. Amíg ez megvalósul, tehermentesíteni és stabilizálni kell a hálózatot, ezért ideiglenesen felfüggesztették a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszereknél – mutatott rá Steiner Attila.

Az államtitkár kiemelte, a megtermelt energia helyben történő hasznosítását akkumulátor biztosíthatja, hogy rendelkezésre álljon akkor is, ha éppen nem termel a rendszer. Így a háztartások – függetlenül a központi hálózattól – megtermelni és tárolni is saját maguk tudják az energiát.

A kormány vizsgálja az energiatárolás állami támogatásának lehetőségeit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pedig rendszeresen ellenőrzi a hálózat állapotát, és javaslatot tesz a betáplálás felfüggesztésének megszüntetésére – olvasható az államtitkár Facebook-bejegyzésében.