A jelenlegi gazdasági helyzetben a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a elkerülése, így végső soron a családok védelme érdekében eddig a Kormány 11 pontos akciótervet dolgozott ki, amelynek része a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program is – jelentette be hétfői közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

Origami dollar seedling being watered with coins, kkv, támogatás, energia,
Fotó: Richard Drury / Getty Images

Nagy Márton kommünikéjéből kiderül, hogy amiatt, mert energiafelár egyre nagyobb terhet jelent a vállalkozásoknak, a Kormány az energiaintenzív kkv-k támogatási programjának könnyítéséről döntött.

Miközben korábban az a vállalkozás minősült energiaintenzívnek, amely energiaköltsége 2021-ben elérte az árbevétel 3 százalékát, úgy a jövőben ez az elvárás 2 százalékra csökken.

Mostantól tehát már ezek a vállalkozások is regisztrálhatnak. A Kormány mindenkit arra biztat, hogy ezt mielőbb tegye meg az energiatamogatas2022 portálon.

A program keretében idén 100 milliárd, jövőre pedig 100-120 milliárd forint áll majd a kkv-k rendelkezésére.

Így idén 75 milliárd forint juthat a működési költségnövekedés kompenzálására, további 25 milliárd pedig energiahatékonysági beruházásokra,

amelyeket a Kormány a beruházás összköltségének 15 százalékáig támogat, a Széchenyi Kártya Program keretében nyújtott kedvező kamatozású beruházási hitelhez szükséges önerő egy részének átvállalásával.

A Kormány a támogatottaktól elvárja, hogy védjék meg a munkahelyeket, őrizzék meg a foglalkoztatottak legalább 90 százalékát – zárult a közlemény.