Külső körülmények húzzák vissza a gazdaságot, kritikus lesz a jövő év
A jövő év kritikus lesz – jelentette ki Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) rendezvényén a növekedési kilátásokról. Az államtitkár szerint az euróövezet szinte biztosan recesszióba csúszik jövő év elején, ahogy bizonyos jóslatok szerint az Amerikai Egyesült Államok is, ebben a környezetben kell a magyar gazdaságnak teljesítenie. Szerinte 2024-ben már visszatérhet a 4 százalékos növekedési pályára a hazai gazdaság.

Most vagyunk a csúcsközelben, jövő év elején tetőzhet az infláció, majd a második fél évben drasztikusan csökkenhet
– mondta az inflációs várakozásokról, hozzátéve, hogy a drágulás jelentős részét az energiaárak felrobbanása okozta.
A forint gyengülését azzal magyarázta, hogy 1200 milliárd forint volt tavaly az ország energiaszámlája, ez idén 8000 milliárd forintra ugrott.
Ezt azonban be kell váltani devizára, ami a forintot folyamatosan nyomás alá helyezi. „Ez a motorja a forint gyengülésének” az államtitkár szerint, ezért a legfontosabb célja a magyar gazdaságpolitikának, hogy a fizetési mérleget javítsa. „Az egyetlen megoldás, hogy ezen változtassunk minél gyorsabban”, szerinte a leggyorsabban eredményt a magyar háztartások energiahatékonysági javításával lehetne elérni.
Menczer Tamás: a magyar gazdaság szilárd alapokon áll, de a helyzet rendkívül súlyosAz államtitkár szerint nem volt veszélyben Magyarország kőolajellátása. |
A növekedés egyik motorja a beruházási ráta volumene, az EU viszonylatában első helyen áll Magyarország a nemzetgazdasági és az állami beruházások terén is. „Erre nagyon büszkék lehetünk” – mondta. Rámutatott: hazánk első az uniós adócsökkentési rangsorban, a kormány elsődleges célja, hogy az adóterheket folyamatosan csökkentse, és ezt sikerült tovább javítani 2021-ben. Kiemelte, hogy a külföldi befektetők továbbra is kedvelik hazánkat, a hitelminősítők a körülmények ellenére is megtartották az ország befektetési besorolását.


