BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton részleteket közölt a tervezett árstopokról

Az infláció az év végére elérheti a 25 százalékot Nagy Márton szerint, aki a diákhitelek kamatának befagyasztását is javasolja a kormánynak.

A recessziót mindenképpen el kell kerülni, és az inflációt le kell szorítani, ez a magyar gazdaságpolitika jelenlegi alapvetése – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nagy Márton, MNB alelnök. Budapest, 2016.12.20. Vémi Zoltán/Világgazdaság  Nagy Márton, MNB alelnök. Budapest, 2016.12.20. Vémi Zoltán/Világgazdaság
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A tárcavezető szerint az infláció az év végére meghaladhatja a 25 százalékot, és onnan fordulhat lejjebb.

A lakossági árstopok jövőjét is az infláció határozza meg, így azok egyelőre maradnak. A pénzromlás kordában tartásában segítenek az élelmiszerárstopok, amelyeknek a köre hamarosan bővülhet. A miniszter szerint a napokban dönthet a kormány újabb hatósági áras termékkörökről. 

Olyan termékekről lehet szó, amelyek drágulása 40 százalék felett van, és itthon is előállíthatók.

Nagy Márton szóba hozta a diákhiteleket is, és bejelentette, hogy mivel a kamatemelkedés terhe egyre nagyobb lenne, ezért javasolni fogja, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatát januártól stoppolják le, mert különben jelentősen megdrágulhat.

Ezekre a termékekre terjesztheti ki az élelmiszerárstopot a kormány

Világosan látszik az infláció alakulásából, hogy mely élelmiszerek pörgetik leginkább a drágulást. Az intézkedés heteken belül élesedhet.

A Magyar Postát is felügyelő miniszter bejelentette azt is, hogy keddtől Balczó Barna lesz a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója, rá vár a társaság átalakítása. A szakember az elmúlt hat évben a társaság felügyelőbizottsági elnöke és eddig az MFB Invest vezérigazgatója volt.

Tehetséges menedzser, sokat várok tőle, hogy ezeket az átmeneteket végigvigye

– mondta róla Nagy Márton, aki szerint azokat a postákat zárták be, ahol az ügyfélszám nagyon alacsony, ráadásul a vidéki bezárások csak átmenetiek a fűtési szezonban, tavasszal újra fogják nyitni őket.

Semmi sincs, ami megállítaná az élelmiszerek drágulását, újabb ársokk jöhetett októberben

Hónapról hónapra dönti az újabbnál újabb csúcsokat a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon, ami vélhetően októberben sem volt másképp: a VG elemzői konszenzusa szerint a múlt hónapban a 21 százalékot is elérhette az éves drágulás.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.