Tovább folytathatta az elmúlt hónapokban megkezdett lassulását a magyar gazdaság növekedési üteme, ez derült ki a lapunkhoz eljuttatott elemzői véleményekből a Központi Statisztikai Hivatal kedden esedékes harmadik negyedéves adatközlése előtt. Az első három hónapban mért kiugró 8,2 százalékos GDP-bővülés április és május között már csak 6,5 százalékos volt, majd a legutóbbi időszakban tovább eshetett:

a VG elemzői konszenzusa szerint, míg a harmadik negyedévben éves alapon még 3,9 százalékkal nőhetett, az előző három hónaphoz képest már zsugorodhatott 1 százalékkal a Ha így lesz, akkor 2020 tavasza után ismét recesszióba fordult a kibocsátás.

Ezzel együtt még technikai recesszióról nem beszélhetünk, ahhoz a következő negyedévben csökkennie kell a gazdaság teljesítményének. Az egész éves teljesítménnyel azonban így sem lesz gond, a 4,8 százalékos növekedés összejöhet, a jövő év már más kérdés, akkorra inkább stagnálást vagy enyhe csökkenést várnak az elemzők. Bár a kormány számait pontosan még nem ismerjük – ez majd csak a költségvetési törvény módosításából fog kiderülni –, de az eddigi megnyilatkozásokból arra lehet következtetni, hogy a Pénzügyminisztérium alapvetően más makropályával számol, amelyben a növekedés idén kisebb (Varga Mihály 4 százalék körüli ütemről beszélt többször is), jövőre nagyobb lehet az elemzői várakozásoknál. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig az ÉVOSZ konferenciáján jó harmadik negyedévről tett említést, bár azt is megjegyezte, hogy az év vége és a jövő év eleje már nem lesz túl erős.

Az Európai Bizottság napokban közzétett előrejelzése a kabinet várakozásainál is optimistább az 5,5 százalékos jóslatával, a jövő év viszont szerintük nehezebbnek ígérkezik (0,1 százalékos bővülés). A harmadik negyedéves adatok mindenesetre jelzésértékűek lehetnek 2023-ra nézve, ugyanis kiderül, hogy az a magas és a 10 százalék feletti kamatok eddig mennyire érintették súlyosan a magyar gazdaságot.

német ipar
Fotó: Shutterstock

A az alapforgatókönyv, de lehet meglepetés

Meglehetősen nagy bizonytalanság övezi a harmadik negyedév gazdasági teljesítményét, és egyáltalán nem zárom ki, hogy pozitív meglepetés lesz a vége. Ugyanakkor a kiskereskedelmi adatok és a felmérésen alapuló indikátorok, amelyek a fogyasztás bővülési ütemének lassulására utalnak, egyértelműen jelzik, hogy a gazdaság folytatta a landolást

– mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki szerint nagy kérdés, hogy ez a landolás mennyire lesz meredek már a harmadik negyedévben. Szerinte sok múlik majd például az ipar teljesítményén, ám önmagában a várakozások felett teljesítő szektor kevés lehet, hogy elkerüljünk egy nagyobb fékeződést a GDP-ben.

„Hiába támogatta az ipar az exportot, ha közben a felpörgetett gázbeszerzések az volumenét is jelentősen megemelték, rontva ezzel a nettó egyenlegét, negatív hozzájárulást adva a GDP-növekedéshez” – magyarázta a szakember, majd rámutatott, hogy az építőipar harmadik negyedévi teljesítménye sem volt éppenséggel meggyőző a havi adatok alapján, vagyis túl sok pozitív hozzájárulásra ettől a szektortól sem számíthatunk.

Az ipar támogathatta, a szolgáltatások visszahúzhatták a növekedést

A járműgyártást sújtó csiphiány enyhülésének hatására határozott gyorsulást mutatott az ipari termelés, ennek és az alacsony egy évvel ezelőtti bázisnak köszönhetően az ipari termelés éves növekedési üteme a kétszeresére, 9,6 százalékra gyorsult a második negyedévi teljesítményhez képest, ami 1,8-2 százalékpontot adhatott a GDP növekedéséhez – mutatta be a részletes adatokat Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője. 

A szolgáltatások általában lassultak, a harmadik negyedévben érdemben, 3,2 százalék mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom volumenének éves növekedése a második negyedévi 10,2 százalékhoz képest, ezzel jelentősen hozzájárult a lassulásához, míg az előző negyedévhez képest gyakorlatilag stagnált – emelte ki.

Ugyancsak visszaesett a vendégéjszakák száma, illetve a vendéglátás forgalma is a bázishatások és a belföldi turizmus külföld felé fordulása következtében. Jelezte továbbá, hogy a fogyasztói bizalom visszaesése és az emelkedő kamatok miatt más szolgáltatói ágazatokban is lassulás lehetett. Ugyanakkor az ingatlanpiaci szolgáltatások lendületét még fenntarthatta a lakásátadások és irodaátadások számának megugrása, és a szabadidős szolgáltatások is robusztus növekedést mutathattak az egy évvel még elhalasztott nagy fesztiválok megtartása, telt házas sportesemények és koncertek hatására.

Nehéz hónapok várnak a magyar gazdaságra

Virovácz Péter szerint tulajdonképpen a harmadik negyedév már a technikai recesszió előszobája lesz, hiszen vélhetően a negyedik negyedévben még tovább csökkent a gazdasági teljesítmény, és egy újabb negatív negyedév per negyedév teljesítménnyel teljesülne is a technikai recesszió feltétele. „Hogy vajon a jövő év első negyedévében már képes lesz-e a gazdasági kilábalni, az nagyban múlik a külső környezet alakulásán is. Jelenleg azonban nagyobb esélyét látom annak, hogy még az év elején is folytatódhat a technikai recesszió, mivel a lakosság vásárlóereje továbbra is zsugorodik majd a magas inflációt el nem érő bérnövekedés következtében” – figyelmeztetett az ING Bank elemzője.