Évtizedes hagyomány szakadt meg azzal, hogy az idén a fővárosban nem közlekednek fényvillamosok. Még 2008-ban, tizennégy évvel ezelőtt gördült ki először a remízből a BKV fényvillamosa. Azóta minden karácsonyi időszakban a társaság feldíszítette a járműveit, idővel fénytrolik és fényfogas is közlekedett.

Budapest, 2020. november 27.
Adventi fényvillamos a budapesti Szabadság hídon, a 47-es villamos vonalán 2020. november 27-én.
MTI/Máthé Zoltán Budapest, 2020. november 27.Adventi fényvillamos a budapesti Szabadság hídon, a 47-es villamos vonalán 2020. november 27-én.MTI/Máthé Zoltán
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ezeknek a járatoknak külön menetrendjük volt és rendkívül népszerűnek bizonyultak, 

nem meglepő módon kiváltképp a gyerekek körében.

Csakhogy az idén az a döntés született, hogy a BKV nem rakja fel a fényfűzéreket egyetlen járművére sem Zugló kocsiszínben, a fényvillamosok otthonában. 

Mindenki büszke volt a fényvillamosokra

Pedig legutóbb már valóságos fényflotta közlekedett: 2021-ben hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára december első napján a fővárosi közlekedési társaság.

  • A jó öreg UV, 
  • a Tatra, 
  • a KCSV-7 és 
  • a hannoveri villamosok egy-egy járműve 

mellett további típusokat díszítettek fel a növekvő népszerűségre hivatkozva. Így 

  • a Ganz-csuklós (ICS) oldalára először kerültek LED-szalagok, 
  • ahogyan a Nagykörúton futó Combino szintén 

az első alkalommal kapott világító elemeket és adventi matricákat.

Mi haszna a fényvillamosok betiltásának?

Ehhez képest 2022 karácsonyára a főváros nullára vágta vissza a fényjárműveket, pedig 2021 telén maga Karácsony Gergely főpolgármester is büszkén számolt be a közösségi oldalán a látványosan kivilágított villamosokról.

Az okok persze közismertek: az energiaválság és a rezsidrágulás miatt mindenki spórol, természetesen Budapest is. Ez méltányolható is, ugyanakkor az már nehezen emészthető meg, hogy az ünnepek idején éppen olyan „szolgáltatásokat” számolnak fel a városházán, 

amik fillérekbe kerülnek,

viszont vastagan hozzájárulnak az ünnepi hangulat megteremtéséhez és általános közérzet javításához. A városvezetés ugyanis nem először lát spórolási lehetőséget a karácsonyi fényekben. 

Ünnepi fények helyett sötét foltok a semmiért

A fővárosi közgyűlés még október végén szavazta meg Tüttő Kata előterjesztését a közterületi karácsonyi díszítő világítás lefújásáról, ami szerinte a jelenlegi gazdasági helyzetre reflektál. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azzal érvelt, hogy a díszkivilágítás önként vállalt feladat, 

a felmondása egy olyan ujj, amelynek a levágása legkevésbé fáj.

Még ha ez igaz is, az ténykérdés, hogy a lépés takarékoskodási szempontból legfeljebb kerekítési hibát jelent a főváros költségvetésében.

Összességében bruttó 28,384 millió forintot spórolnak meg

azzal, hogy a fővárosi közterületeken nem lesznek karácsony fények. A legabszurdabb eleme a történetnek, hogy a kerületekre nem vonatkozik a tilalom, tehát a budapestiek azzal találkozhatnak az utcákon, hogy a néhol van díszítés, néhol pedig nincs.

Tényleg minden forintért le kell hajolni?

A BKV-s fényjárművek stopja nemhogy milliókat nem hoz, de talán még százezreket sem. Vitán felül áll, hogy az áram ára jócskán megdrágult, de vajon mennyibe kerülhet jónéhány tucat LED-sor és fényfűzér működtetése? Főleg úgy, hogy a BKV ezeket a saját dolgozóival szerelteti fel egy hét alatt, körülbelül öt fő bevonásával. Erre hivatalos válasz egyelőre nincs, talán nem véletlenül. A VG érdeklődésére a BKV nem akarta elárulni, mekkora megtakarítást realizál a fényvillamosok leállításával. 

Budapest, fényvillamos
Fotó: Facebook

Úgy fogalmazott, a döntést az energiaárak drasztikus megemelkedése miatt hozták meg,

a józan ész szavára hallgatva és a takarékossági célkitűzéseinknek eleget téve, mert társaságunknak most minden fillér számít.

Jelezte, hogy a péntektől közlekedő, LED-világítás nélküli adventi villamos normál menetrendi járat, aminek plusz üzemeltetési költsége nincs. Bíznak benne, hogy ennek a különleges belső dekoráció is hozzájárul a karácsonyi készülődés ünnepi hangulatához. 

Mindannyiunk célja ugyanaz: talpon kell maradni az elkövetkező hónapokban is, és meg kell őriznünk a BKV működőképességét a saját és utasaink érdekében

– zárta a lapunknak adott nyilatkozatát.

Budapest nem fényvillamosoknak való vidék

Nem elvitatva, hogy minden forint számít, az azért mégis feltűnő, hogy 

valahogy csak a főváros maradt karácsonyi járatok nélkül.

A hazai, villamoshálózatot fenntartó városok, azaz Miskolc, Debrecen és Szeged megtartották a hagyományos fényjárműveiket. Hasonlóképp, mint Prága, Plzen, Brno és még hosszan sorolható.