Megjelent a madárinfluenza Hajdú-Bihar megyében is
Egy több mint 25 ezer egyedes, Hajdú-Bihar megyei tenyészpulyka telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – derül ki a hivatal keddi közleményéből. Ezzel újabb megye vált fertőzötté a 2022-es őszi járványban. A védő- és megfigyelési körzetek kijelölése megtörtént, valamint a partnerországok is értesítést kaptak a kitörésről.

A Nádudvaron található, 25 812 tenyészpulykát számláló telepen a megemelkedett elhullás, az állatok levertsége, valamint víz- és takarmányfogyasztásuk csökkenése szúrt szemet az állattartónak, majd a Nébih laboratóriuma igazolta is a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét az állományban.
Az érintett állomány felszámolását megkezdték az állategészségügyi szakemberek, akik a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet is, valamint a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is.
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok. Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.
A Debrecenben begyűjtött vadmadárbélsár-mintákban a Nébih debreceni laboratóriuma szintén kimutatta a kórokozót. Ezen eredmények is alátámasztják, hogy az állományok zártan tartása és a járványvédelmi előírások szigorú betartása kiemelten fontos, mivel csak ezekkel csökkenthető annak kockázata, hogy a baromfiállományok fertőzött vadmadarakkal érintkezzenek.
A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról itt tájékozódhatnak.


