Szinte minden hónapra jut egy újabb hír, miszerint egyes városi döntéshozók megszüntetik a zöld rendszámos, azaz a környezetkímélő gépjárművek ingyenes parkolását. Egyre több település csatlakozik az elektromobilitás terjedését lassító folyamathoz: Hódmezővásárhely, Siófok, Szentendre, Ajka, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Velence, Pápa, majd Győr.

Fotó: Csapó Balázs

A fenti listára hamarosan Budapest is felkerülhet – hívta fel a figyelmet közleményében Marsi Norbert, a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület elnöke. Mint mondta:

A parkolási zónák módosítását, illetve a díjak jelentős emelését követően értesüléseink szerint napirendre kerülhet Budapesten a zöld rendszámos autók ingyenes parkolásának megszüntetése.

A zöld rendszámos autók közel 45 százaléka Budapesten található, így a budapesti döntés lavinaszerű módosításokat eredményezhet a többi városban is. A várható parkolási szabályzat módosításának értelmében megszűnő ingyenes parkolás gátat szabhat az e-autók további térnyerésének.

A szakértő szerint az ösztönző kivezetésére fokozatosan (több lépcsőben), illetve megfelelő kommunikációval karöltve, kiszámítható módon szükséges sort keríteni. A zöld rendszámos járműállomány részaránya igen csekély, alig 1,5 százalékát teszi ki a teljes hazai flottának, ezért az ingyenes parkolás azonnali hatályú kivezetése szerinte nem indokolt.