A XVIII. Kerületi Önkormányzat a légiutas-adó bevezetésével több jogszabályt is megsért, például a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényt és az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt, de adatvédelmi aggályok is felvetődnek – közölte péntek este a Világgazdasággal Budapest Főváros Kormányhivatala. Megtudtuk azt is, hogy a kormányhivatal törvényességi felhívással élt az önkormányzat felé, amelyben felkérte a képviselő-testületet, hogy a feltárt jogsértéseket 30 napon belül szüntesse meg.

Repülőtér, utazás, adó
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Ahogyan a Világgazdaság november végén elsőként írta meg, utazásonként ezerforintos légiutas-adóval rukkolt elő a XVIII. kerületi önkormányzat, amely ugyan a jelenleg érvényes szabályok alapján január 1-jétől valóban bevezethet települési adót, ám a lapunk által megkérdezett szakértők már akkor úgy vélték, a terv több sebből vérzik. A rendeletalkotással kapcsolatos vita során Kőrös Péter alpolgármester azt állította, a Pénzügyminisztériumban történt szakértői egyeztetés az ügyben, és nem találtak kivetnivalót – ezt a tárca azóta sem erősítette meg a Világgazdaságnak.

Jogsértést emlegetett a Smartwings is, a cég jogászai fordultak elsőként a kormányhivatalhoz az intézkedés hatályon kívül helyezése érdekében, de akár a Kúriáig is elmentek volna, hogy megállítsák „ezt az őrületet”.

Amikor bementem tárgyalni az önkormányzathoz, meglepődött arcokat láttam. Sajnos fogalmuk sincs arról, hogyan működik a légiipar

– mondta Farkas Attila ügyvezető igazgató a Világgazdaságnak. Hozzátette, adatvédelmi szempontból is rettentően aggályos az intézkedés, ráadásul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ezzel lábon lőné magát, a környező országok repterei olcsóbbá válnának.

A XVIII. kerület tervének másik bökkenője, hogy papíron a kerületben élőkre nem vonatkozna az ám a szektorra rálátó forrásunk azt mondta, teljesen életszerűtlen, hogy utasonként ellenőrizzék, rendelkezik-e XVIII. kerületi lakcímmel, hiszen lakcímkártyát a repülőjegy vásárlása során és az utazás előtt sem kérnek soha. Korábban megkerestük Lévai István Zoltánt is, a Fidesz–KDNP Budapest 15. számú egyéni választókerületének elnökét, aki megerősítette,

a kerület fideszes képviselői nem szavazták meg a légiutas-adót, mert az ellenzékiek által irányított önkormányzat nem győzte meg őket arról, hogy jogszerű és megvalósítható az intézkedés.

 

Egymillió felett a havi utasszám a budapesti repülőtéren

A repülőtér 220 százalékkal több utast regisztrált 2022-ben, mint a tavalyi évben.